Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

gába kerülnek. Bár a vállalkozás elég bizonytalannak ígérkezett, mégis azonnal hozzájárultam Soós Ernő főhadnagy tervéhez. Soós azonnal lóra ült, egy lovász kíséretében elvágtatott. Szerencsére még idejében ért el az erdőben táborozó törzshöz, amely semmit sem sejtve az ellenség közelségéről, nyugodtan pihente a tegnapi nap fáradalmait. Azonnal befogatott és sikerült neki a törzset Nadwornára bevezetni, ahonnan pár óra múlva menekülésszerüen sikerült elémiök Delatynt, ahol ismét egyesültek az osztállyal. Kilépve a ház kertjéből az utcára, szembetalálkoztam Dérföldyvel, jelentettem neki, hogy végigjártam a tüzelőállásokat. A falu északi szegélye felől hirtelen lövöldözés hangzott fel, majd pár perc múlva néhány akna vágódott be a házak közé. Az aknák hangos robbanása rögtön megváltoztatta a falu képét. Percek alatt olyan képet mutatott a község, mint egy feltúrt hangyaboly. Emberek futkároztak összevissza, kocsik indultak vágtában a kijárat felé, összetorlódva, egymásba akadva. Ordítozás, káromkodás hallatszott mindenfelől. A templom közelében parkírozó gépkocsik is mozgásba jöttek. Hegyén-hátán menekült mindenki. A hatalmas tehergépkocsik és autóbuszok kíméletlenül hajtottak előre, embereket gázolva, kocsikat fordítva az árokba és közben újabb és újabb aknák robbantak az utcákon, házak között. Sebesültek ordítoztak, megsebesült lovak hevertek mindenütt. Dérföldy eltűnt mellőlem. Később tudtam meg tőle, hogy sikerült egy már mozgásban lévő gépkocsira felugrania és így menekült ki a faluból. Szinte félig álomban láttáin meg az egyik ütegnek a parancsnoki szakaszát, amint vágtában tűnik el a kertek mögött, a falu nyugati szegélyének irányába. A házak mellett, az utca szélén tovább sietve igyekeztem elérni azt az udvart, amelyben lovászom várt reám lovainkkal. Alig 15-20 lépés után az egyik ütegemnek a kovácskocsija hevert felfordítva az utca közepén. A kocsis néhány emberrel az egyik megsebesült lovat igyekezett kicserélni, a kovácsok a szanaszét gurult patkókat és szerszámokat szedték össze és dobálták fel a felállított kocsiba. Látva, hogy altiszt is van velük, aki gondoskodik a kocsiról, továbbmentem. A 3- üteg tüzelőállása már üres volt, csak néhány lőszerkocsit láttam, azok is igyekeztek kihajtani. A községből a műútra vezető, bevágott út ekkor már el volt torlaszolva felfordult kocsikkal, megsebesült lovakkal, f...] Végre megtaláltam a házat, ahol a lovaimat hagytam. [...] Kiérve a község szélére felejthetetlenül szörnyű kép tárul elém: menekülő kocsik, lovasok, szétszóródott gyalogosok futnak a lejtőn lefelé, majd szétszóródva a síkságon, igyekeznek elérni délnyugati irányban a műutat. Lépten-nyomon felfordult járművek, szabadon csatangoló lovak, szétszórt élelmiszerek, zaboszsákok, takarók, köpenyek, kulacsok, fegyverek. A községben még mindig robbannak az aknák, de ide egyetlen lövés sem esett. A lejtőn a kocsik simán haladtak előre, de leérve a völgybe - amelynek talaja mocsaras volt - mind több kocsi akadt el. A legtöbbet otthagyták, kifogva és tovább vezetve a lovakat, de láttam olyan kocsikat is, amelyeket teljes rakományukkal és a befogott lovakkal együtt visszahagytak embereink. A 3- ütegnek néhány embere, egy altiszt vezetése alatt gazdátlan lovakat fogdosott össze és vezette tovább. Ez az élelmes altiszt 16 lóval állított be este az üteghez. Ltt-ott rendezettebb csoportokat is lehetett látni, rendesen tiszt, vagy altiszt parancsnoksága alatt, de a zöm fejvesztetten menekült, anélkül, hogy ellenséget látott volna, néhány aknarobbanás hatása alatt. [...] 6-