Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

seregnek rendelte alá, amely az Armeegruppe Rauss elnevezést vette fel. 9 ' Pár na­pon belül változás történt az 1. hadsereg-parancsnokság élén is. A felettes német parancsnokságok utasításait csak részben teljesítő, de saját seregtestjei érdekeit sem képviselő, határozatlan Beregfy Károly vezérezredes helyett utóda Miklós Béla vezérezredes 92 kiérkezéséig Farkas Ferenc altábornagy, a VI. hadtest parancsnoka látta el ideiglenesen a hadseregparancsnoki tisztséget. A szovjet harckocsi- és gép­kocsizó lövészseregtestek támadásai július 26-tól egyre inkább délnyugati irányban folytatódtak. A Delatynt védő 24. gyalog- és 18. tartalék hadosztályok három napig sikeresen állták az ellenséges rohamokat, s mellette kisebb ellentámadásokat is végrehajtottak. A város területén vívott harcok során a szovjet csapatoknak nem sikerült bekeríteniük a védőket, így a hadsereg-, hadtest- illetve hadosztályköz­vetlen tüzér- és vonatalakulatok hátra tudtak települni. A védelmi feladatok java része a kassai 21. gyalogezred alakulataira hárult, melyek különösen a város északi szegélyén, egy dombtetőre épült templom környékén fejtettek ki kemény ellenál­lást. 91 Az ungvári 24. gyalogezred kisebb harccsoportjai is kivették részüket a Delatyn területén vívott harcokból, általában a vasútállomás körzetében kerültek bevetésre. 94 A megrendített visszaözönlő gyalogsági alakulatok rendezése és véde­lembe való beállítása elsősorban a csapattisztek érdeme volt, de ezen közel sem könnyű feladat ellátásában jelentős szerep jutott — a korábbi vezetési hibáiért jog­gal bírált - Markóczy vezérőrnagynak, a 24. gyaloghadosztály parancsnokának is. Miután a VI. hadtest arcvonalának közepén, a 18. tartalék- és a 25. gyaloghad­osztályok között Mlodiatyn át előretörő ellenséges csapatok július 26-án elvágtak egy Delatynból déli irányba tartó létfontosságú összekötő utat, a várost védő csa­patok tartós helytállásában kételkedő VI. hadtest parancsnoka, seregteste jobb szárnyának részleges visszavételét rendelte el. Ezen intézkedése azt jelentette, hogy a 24. és 25. gyaloghadosztályokbeli, illetve a 18. tartalék hadosztálybeli ala­kulatoknak közvetlenül a történelmi határok előtt húzódó, javarészt kiépítetlen Hunyadi-állásba kellett visszavonulniuk. Legelőször, július 27-ről 28-ra virradóan a 24. gyaloghadosztály kezdte meg hátravonását. 95 91 HL. VKF. 1. oszt. Táj. 1944. 07.26. Az Armeegruppe Rauss (Rauss Seregcsoport) elnevezés a német 1. páncéloshadsereg parancsnokára, Erhard Rauss (Wolframitz. (Németország), 1899- I- 18. - Had Gastein (Ausztria), 1956. IV. 3) páncélos tábornokra, 1944. augusztus 15-től vezérezredesre utal, aki 1944. május 1. és 1944. augusztus 16. között állt a fenti német seregtest élén. 92 Miklós Béla (Budapest, 1890. VI. 11. /másutt VII. 11./ - Budapest, 1948. XI. 21.) vezérezredes. 1940. március 1-től 1942. február l-ig a gyorshadtest megbízott, majd kinevezett parancsnoka. Később a IX. hadtest parancsnoka, majd 1942. október 14-től a Kormányzó Katonai Irodájának főnöke és fő­hadsegéd. 1944. augusztus 1-től október 16-ig az 1. hadsereg parancsnoka. 1944. október 16-án át­ment a szovjet csapatokhoz. 1944. december 22. és 1945- november 15- között a debreceni Ideigle­nes Nemzeti Kormány elnöke. 93 HL. Tgy. 3044. Lakatos Géza: i.m.: 19-22. old.; Asztalos Aladár (hadnagy), illetve Nagy Lehel (főhad­nagy) szíves tájékoztatásai alapján. 9H ÁCS Géza (főhadnagy) szíves közlése alapján. 95 HL. 1. hds. 1. fasc. VI. hdt. harctud. (1944. 07. 24. - 08. 10.) 18 - 19. old. 64

Next

/
Thumbnails
Contents