Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)
lenné tette. 79 Helyi pánikjelenségek a 24. gyaloghadosztálytól jobbra elhelyezkedő 18. tartalék hadosztály visszavonulása során is előfordultak. Az ungvári seregtest egyes alakulatainak július 24-én délelőtt megkezdett visszavonulása eltérő módon történt. A gyaloghadosztály jobb szárnyán védelmi állást elfoglalt 21. gyalogezred - miután a visszavonulás útvonalai, a Nadworna és Delatyn felé tartó műutak, a sávja közepén vezettek - meglehetősen rendezetten, nehézfegyvereivel, s vonatalakulataival együtt vonult vissza, a seregtest 12. és 24. gyalogezredei, melyek hátrajutása javarészt nehezen járható erdei földutakon történhetett, viszont július 24-én déltől már az ellenség átkaroló jellegű támadásaitól is veszélyeztetve, nehézfegyverzete és vonatalosztályai nélkül, rendezetlenül, kisebb csoportokat alkotva özönlöttek hátra. A 24. gyalogezredbeli tüzérségi alakulatok közül a Krasnáig eljutott, s onnan a Prut menti, Delatynba vezető útra térők visszavonulása volt a zavartalanabb. A 23-, 24. és 78. tábori tüzérosztályok az ellenséges támadásoktól nem érintve rendezetten vonhatták vissza ütegeiket a csak kijelölt, Krasna környéki harmadik védővonalba, a 22. tábori és az I. gépvontatású közepes tüzérosztályok viszont lövegeik zömét - azok szovjet kézre kerülése előtt - felrobbantották, s csak személyi állományukkal érkeztek meg a hátsó gyülekező körzetbe. 80 A VIII. önálló légvédelmi gépágyús üteg - Majdan Gornyba települt félszakasza kivételével - valamennyi alosztályát, lövegét épségben hátra tudta vonultatni. 81 A visszavonulás irányába eső utakon özönlött hátra a hadsereg- és hadosztályközvetlen vonatalakulatok tömege is, mely rendkívüli torlódásokat okozott. A 24. gyaloghadosztály július 24-i olykor rendezetlen visszavonulásának vezetési hibák is előidézői voltak. Amikor július 24-én délelőtt tapasztalni lehetett, hogy az ellenség már mélyen benyomult a szomszédos 7. gyaloghadosztály védelmi állásaiba, s ezáltal az ungvári seregtest visszavonása elkerülhetetlenné vált, az egyes ezred-, zászlóalj- és tüzérosztály-parancsnokságok — kevés kivétellel — semmilyen visszavonulási parancsot nem kaptak. Közvetett módon szerzett értesülések alapján igyekeztek visszavonni csapatataikat a második védelmi vonalba, amelyben - az első vonalhoz való közelsége miatt - sikeres védelmi harcot folytatni már nem lehetett. A 24. gyaloghadosztály július 24-én délutántól - korábbi felettes parancsnokságától teljesen elszakadva - a VI. hadtest alárendeltségébe lépett. Seregteste helyzetéről Markóczy vezérőrnagy este 7 órakor azt jelentette, hogy „július 25-én jobb szárnyával a Prinz Eugen csatlakozó pont, bal szárnyával Nadworna vonalára y HL. 1. hds. 1. fasc. VI. hdt. harctud. (1944. 07.24. - 08. 10.) 7 - 10 old. Ezen összeállítás a 24. gyaloghadosztály harctudósításából is közöl részleteket, a július 24-i visszavonulás részleteiről az alábbiak olvashatók benne: „A 7. hadosztály pánikszerűen visszavonuló részeinek hangulata és a harckocsiktól, valamint az ellenséges géppisztolytüztől való félelme átragadt a 24. gyaloghadosztály alakulataira is, annak ellenére, hogy azok eddig a harcot igen szépen állták. Rémhírek terjedtek el az orosz betörésről. A pánikszem jelenségek itt is kezdtek mutatkozni az esti órákban." 0 HL. Tgy. 3287. Gergelyfi Imre. Háborús napló 1944-45.; Asztalos Aladár (hadnagy) illetve Ács Géza és Nagy Lehel (főhadnagyok) szíves tájékoztatásai alapján. Vizy László (főhadnagy) szíves közlése alapján. 61