Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

redünk újabb mozgósítása. 1944 február elején ismét kirajzottak a SAS behívók.' f...] Indultunk Nagykállóba, a mozgósított ezred gyülekezési helyére, f.. J Megalakult az ezredközvetlen páncéltörő ágyús századunk Radimetzky Endre százados" parancsnokságával. Századunk 4 szakaszból állt, szakaszonként 2-2 löveggel, (37 mm-es páncéltörő ágyúk), országos jármüvekkel (szekerekkel), tüzérhámos és fogatos lovakkal, továbbá hátaslovakkal. [.. J Az ezredközvetlen páncéltörő ágyús századnál nem alakulhatott ki olyan bajtársi szellem, mint a lövészszázadoknál. Nem harcoltunk századkötelékben, a lövészszázadokhoz voltunk beosztva szakaszonként, úgy, mint a Donnál. A szétszabdalt század élelmezéséről, lőszer-javadalmazásáról, egészségügyi és családi problémáiról századparancsnokunk messzemenően gondoskodott. A harcok során az egyes szakaszok közötti összeköttetést a századparancsnok személyesen biztosította. A század rajparancsnokai jól képzett tisztesekből álltak, zömükkel együtt vonultam be tényleges katonai szolgálatra. Szakaszomba néhány ruszin és román származású honvéd is beosztást kapott. Elismeréssel említem, hogy ugyanúgy harcoltak és dolgoztak, mint a magyarok. Felszerelés és rövid kiképzés után elvonultunk Nagykálióból Nyíregyházára, ahol a hivatalos szervek és a lakosság ünnepélyesen búcsúztatott bennünket. Díszelgő felvonulásunk során századunk az ezredtörzs utáni lépcsőben következett. Elől lovagolt a századparancsnokunk, utána a négy szakaszparancsnok egymás mellett, majd a lövegek, a kezelők és az országos jármüvek haladtak. A főtéren katonazenekarfogadott bennünket. [...] Bevagonírozásunkat a hozzátartozóktól való búcsúzás fájdalmas könnyei tették szomorúvá. Beregszász térségéig gördült velünk a vonat a nagy bizonytalanságba. Onnan biztosított menetben haladtunk gyalogosan Huszt, Rahó érintésével. Ezen a vidéken partizán tevékenységről szereztünk tudomást, ennek megfelelően kellett gondoskodnunk a védelmünkről. Az utolsó településhez, Rákócziszálláshoz érve híre jött, hogy az előretörő szovjet ékek támadására számíthatunk. Ezért tüzelőállást foglaltunk a falu központjában egy patak hídja mögött és lövegbunkerek építéséhez kezdtünk. Említésre méltó, hogy Kárpátalján a lakosság részéről nem tapasztaltunk ellenséges magatartást, viszont a magyar és német anyanyelvűek között nagy volt a nyugtalanság, a tanácstalanság. Abbahagytuk a bunkerépítést és elindultunk a Vereckei-hágó felé. A megviselt makadámutat simára taposott hó borította. A gyalogosan menetelőknek is gondot jelentett az állandóan meredeken emelkedő síkos út. Annak ellenére, hogyha lovakat éles sarokkal láttuk el, a könnyű magyar lovak csak úgy tudták a nehéz szekereket felvontatni, hogy a katonák kétoldalról segítettek tolni. Még így sem tudott mindegyik feljutni. A lövegeket felvontatva kifogtuk a jó erőben lévő, Délvidékről behívott, sodrott lovakat és többször is visszamentünk az elakadtakért. Sötét lett, mire mindenki feljutott a hágóhoz, ahol magas hó fogadott bennünket. Eszembe jutott, hogy Árpád fejedelem és hada a győzelmes honalapítás biztos tudatában zúdult le erről a hágóról, majd 1939-ben a bevonuló honvédek mámorosan ünnepelték a lengyel baSAS behívó: mozgósítás alkalmával a hadra fogható, besorozott, nem tényleges személyi állomány behívására szolgáló, személyre címzett behívójegy. A SAS jelzése a Sürgős Azonnal Siess felszólítás kezdőbetűinek összeillesztése. Radimetzky Hndre százados katonai pályafutását illetően lásd az 58. számú jegyzetet. 24