Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

Március 7. Gyorsított ütemben építjük ki a támpontokon a tüzelőállásokat és a pihenésre szolgáló bunkerokat. Sürget a hideg, mert melegedés nélkül egy napot sem bírnánk ki a szabadban. Az elhagyott völgyben 10-15 fős ellenséges harcjárőrök tűnnek fel, amelyekre a tüzérségünk tüzel, fól látni, amikor a pontos találatok után szétugratlak a csoportok. A visszavonuláskor a 3- századtól 1 fő, míg az aknavetőktől Podbrezován 3 fő lemarad. Az utóbbiakat a tábori csendőrség felkutatja és elfogja. Március 8. Balra a Garam mentén védelemben lévő német egységekkel felvesszük az összeköttetést. Szemben a bal szárnyon a 880. magassági pontra már feljöttek a románok, ott beássák magukat. Megérkezik a rádiónk. A hadosztálytól papok jönnek ki a vonalba, két fő gáztanfolyamra megy. [...] Március 17. A harcálláspontomat áthelyezem a lopeji völgyben felállított deszkabarakkból Podbrezova nyugati felére. A támadás itt várható a műút mentén. Az előző helyünkön a rádión még kívánságműsort is hallgattunk, így jó emlékekkel hagyjuk el ezt az aránylag csendes völgyet. [...] Támad az ellenség a műút mentén. Eső, köd és nagyon szomorú esemény, hogy nyilvánosan kivégzik a völgyben Bisnyák István honvédet, akit szökésért a hadosztálybíróság halálra ítélt. Nincs ennek semmi értelme, hogy ilyen szigorú példát statuáljanak. Közlik az ezrednél, hogy egy menetszázadból 103 fő pótlást kap a zászlóalj. A délután csendes, vacsora az ezredparancsnoknál. Március 18. Hajnalban támad az ellenség a völgyben, de visszaverjük. Lehel honvéd megsebesül. Egy román átjön. Meglátogat a bal szomszéd német zászlóaljparancsnok. Szemrevételezem a lopeji reteszállást. [...] Március 20. Amint sejtettük, korán reggel megindul a támadás. Hatalmas pergőtűz zúdul a völgyben lévő állasainkra. Egész nap meg-megújuló támadást kell viszszaverni, de sikerül. Mivel kiépített állásaink vannak, minimális veszteséggel telik el a nap, három sebesültünk van. A bal szárnyunkon az „iskolaszázad", Kun törzsőrmester parancsnoksága alatt derekasan megállja a helyét. [...] Este megkapom a visszavonulásra a parancsot. Éjfélkor indulhatok vissza. A műúton állva várom meg az esti sötétségben a vonalból lejövő szakaszokat. [...] Március 23- Lucsatin. Nyugtalanul töltött éjszaka után szép derült nap. Délelőtt csend is van. A hó már a falu környéki dombokon elolvadt, a nap melege felszárította a napos oldalakat. Délután egy óra körül hatalmas pergőtűzzel megindul a románok támadása. Mivel kiépített fedezékek nincsenek, a nagy tűzben sok a sebesülés. Két tisztünk, Laza Lstván zászlós és a bátor Móré Jóska is megsebesül. LIárom óra után a gyalogság is előretör. Az ellenség páncéltörői közvetlen irányzással lőnek. Az ezredtől kijön Szende százados," az ezred 1. segédtiszt. Tájékoztat, hogy estig ki kell tartanunk, kapunk két német harckocsit is. A harckocsi parancsnoka, egy égett arcú német zászlós, gyalogosan el is jön hozzám. Látva a helyzetet közli, hogy ő nem jön be a harckocsijaival a falu házai közé, mert őt már kétszer lőtték ki ilyen beláthatatlan terepen. így aztán tüzérségi támogatás nélkül magunkra maradunk. Az ellenség foszforos lövedékei felgyújtják a házakat, de még a környező erdőt is. Laza István tartalékos zászlós katonai pályafutását illetően nincsenek adataink. Szende László százados katonai pályafutására vonatkozólag lásd a 157. számú jegyzetet. 121