Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)
40 fős csoport Kosa András őrmester vezetésével, megfelelő aknavető és géppuskás egységek tűzelőkészítése után öldöklő kézitusával, közelharcban foglalta vissza a magaslatot. Súlyos veszteség érte a vállalkozó osztagot és egyben a zászlóaljat is. Parancsnokuk, Kosa András őrmester- nyírbátori lakos- a rohamozók élén harcolva súlyosan megsebesült és egyike lett ezredünk hősi halottainak. Példaképe volt mind életében, mind halálában a harcos szellemű, bajtársias érzésű magyar altisztnek, a becsületes gondolkodású, önfeláldozó, igaz embernek. Elvesztése mindannyiunkban kegyeletes érzéssel mély nyomot hagyott. A zászlóalj védőállása a sziklás, fedetlen fennsíkon igen magas követelményeket támasztott a legénységgel szemben. A rendelkezésre álló műszaki eszközökkel nem lehetett megfelelő harcállásokat és fedezékeket kialakítani. Ezt nemcsak az ellenség tűzhatása, de már a téli időjárás is megkövetelte volna. A napi meleg étkezést is a hegy mögötti faluból kellett szállítani meglehetősen körülményes módon. Mire az első vonalba került, már régen kihűlt. Tűz gyújtása pedig az ellenség tüzét vonzotta oda. Egyébként is a túloldaliak tüzérsége igen aktív volt, zavaró tűzcsapásaikkal a napnak minden szakában jelentkeztek. Becsapódásaikat a sziklás terep repeszei még hatásosabbá tették. Három hétig tartotta védőállását a fenti kedvezőtlen körülmények között is, a már kilenc hónapja első vonalban küzdő, fizikailag, idegileg, lelkileg is a végsőkig kimerült és csak 50%-os személyi állománnyal rendelkező zászlóalj. A hideg napról napra fokozódott, téli védőfelszerelésünk nem volt. Január 12-én az erős északi szél nagy havazást hozott. A hófúvás a látást minimálisra csökkentette. Reggel 8-kor az ellenség tüzérsége megsemmisítő tűz alá vette állásainkat. Ütegeik pontosan be voltak lőve. Az első gránátok egyike a harcálláspontomon lévő távbeszélő és rádió központok fedezékét telibe találta. Itt volt a tüzérfelderítő járőr is. Senki sem maradt életben, így sem előre, sem hátra összeköttetésűtik nem volt. A tüzérségi előkészítés egy óra hosszat tartott. Az ellenséges gyalogság támadását zászlóaljunk bal szárnyára kezdte meg. Ez a hárskút-rozsnyói út melletti lankásabb, szálerdővel borított tereprészre esett. Összeköttetés a bal küzdő századhoz sem volt, de a harci zaj erősségéből következtetni lehetett a harc súlyosságára. A zászlóalj tartaléka mindössze 12 árkász volt és egy villámgéppuska a zászlóalj kürtösnél. Mivel a jobb szárny felől csak lényegtelen lövöldözés hallatszott, így a kis csoporttal a veszélyeztetett oldal felé indultunk. Útközben már találkoztunk a bal alvédő körlet századparancsnoka által hátraküldött hírvivővel. A századparancsnok tájékoztatása alapján az első vonalba betört ellenséges többszörös túlerőt oldalról indított ellenlökéssel megtámadtuk az árkászokkal. A rossz látási viszonyok között, a sűrű alifás erdőben oldalazótűzbe kerültünk. A mellettem harcoló fiatal tüzérfelderítő hadnagy fej lövést kapott és egy géppisztolysorozat röviddel utána engemet is harcképtelenné tett. Megsebesültem. Részletek a 4/1., majd 12/1. zászlóalj harctéri naplójából: December 21. 6 órakor beszállásolás Rudnokon. Pihenő. Menetparancs. Indulás: Jáni-Alsómecenzéf-Stósz. 22 órakor elszállásolás Stószon. [...] 114