Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Ha most utólag visszagondolok a történtekre, megállapíthatom, vakmerőség volt egyetlen tüzér kíséretemmel olyan nagy távolságon olyan temérdek pénzt szállítanom. Június 23-án bemérem az új főfigyelőt és a tüzelőállást. Útközben találkoztam Frankó István főhadnaggyal, Vámossy Mihály nagybátyám barátjával, akivel ellovagoltunk az egyik szomszédos üteg parancsnokához Göttmann századoshoz. A tényleges időm egy része alatt mellette szolgáltam, akkor nagyon megszerettem. Bár megkezdtük a téli istállók építését, biztos voltam abban, hogy télen már nem leszünk itt. Én még abban is kételkedtem, hogy a háború elhúzódik az első hó lehullásáig. Határozott meggyőződésem volt, amikor az ellenséges csapatok elérik Németország határát, a németek megadják magukat. Az annyi bombázásnak kitett német földet nem teszik teljesen tönkre, nem teszik földi csaták hadszínterévé. Igaz lehet, hogy egyszer valóban véget ér a háború? Valóban hazatérünk az otthonunkba? Egy évezrednek tűnik, hogy eljöttünk a szülőföldről! Lélekben, amikor egy pillanatnyi időm van, otthon vagyok. De itt a fronton így van ezzel mindenki. E tekintetben nem számít a rang. Mindnyájan egy-egy családi kötelékből kiszakított emberek vagyunk. Nem lehet csodálkozni, azon, hogy mennyire központi téma az otthonnal való egyetlen összekötő kapocs: a levelezés. Megbocsátható, ha újra és újra foglalkozom vele. A levelet mindennap várjuk, de nem érkezik mindennap. Hol jön, hol nem. Ez kap, az nem, ma ennek hoz a posta üzenetet, holnap annak, ez két levelet is kap egy nap, a másik heteken keresztül egyetlen hozzáintézett sort sem lát. „Leveled van az irodán" kiáltják a bevetésre induló katonának. A megszólított nem fordulhat vissza, a levelet nem kérheti el, de az is nagy szó, hogy tudja, amikor este visszakerül, értesülhet az otthonáról. A várakozás így kialakult feszült légkörében a katona szinte személyiségében is megváltozik. Napközben, a várakozási idő alatt fel sem veszi a fáradtságot, a veszélyt, azt hiszi, mindent legyőzhet. A másik, az, aki a levélosztásból sorozatosan kimarad, levert, azzal nem lehet szót váltani, szót érteni, valósággal álomkórosként lézeng a világban. Az a levél, amelyik az emberben rossz hírt sejtet, olyan mint a fekete felhő, sötét árnyat vet az emberre, mire megkapja a postát, talán már egykedvűvé is teszi az idegőrlő aggodalom. Alig lehet kellően énekelni, hogy tulajdonképpen mit is jelent egy levél? Az a kis papírdarab ákom-bákom betűivel erősebb lehet, mint az acél. Adott esetben többszörös korlátokon tör át, körgyűrűket hasít keresztül. Ártatlan gyermekkézből, gyöngéd feleség, szerető anya simogatásából repül ki a nagy útra, hogy valahol a határokon túl az ezer és ezer tábori postából egynél, egy ismeretlen, eltitkolt, titkos helyen kikössön. - Kiss Péter! - Jelen. - Leveled érkezett. Vedd át.