Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)
Előszó
Utóvédben. Utolsóként, a régi határon túl. Október 15-e megrázkódtatása Október 7-én felderítő járőrömmel kimegyek a hegyekbe. Galíciában az utolsó magyar ezredet támogatjuk. A történelmi magyar határon túl mi vagyunk az utolsó magyar üteg. És én vagyok az utolsó tüzér felderítőtiszt, akinek most az élete egy garast sem ér. Hegyóriások vesznek körül. Mi magunk is, a járőr tagjai egy magas hegy tetején vagyunk. Közelünkben és távolunkban sem magyar, sem német katona. Ez már nem is pókháló vonal. A védelmi pontokat most már pókhálószálak sem kötik össze. Vigasztalanul esik. Összebújok, elbeszélgetek a fiúkkal. Eddig még nem jöttem rá, hogy mennyire ugyanazok a gondolatok foglalkoztatják őket is. Mi van az otthoniakkal? Rövidesen a szülőföldünk, Szabolcs a harctér, ahol előre-hátra hullámzik majd az első vonal, letarolva, elpusztítva vetést, háziállatot, megsemmisítve a bennük rejlő minden ingósággal, vagyonnal, házsorokat. Mit védünk mi itt, amikor otthon veszélyben vannak a családok, a szülők, testvérek, feleségek, gyermekek. Mi nem sírunk, de amerre látunk, könnyeit ontja az égbolt. Sátrakban alszunk. A mindenkori őr tűzben forrósított szikladarabokat görget be a kétszemélyes, hideg sátrakba. Pillanatok alatt gőzbe borul a gőzfürdővé felmelegedett sátorbelső. Levetkőzünk alsóneműig, hogy újra megkezdjük a felöltözést, mert a kövek hamar kihűlnek, s mínuszra fordul a sátor levegője is. A tüzes kő betételével újra kezdődik elölről. Az éjszaka folyamán nem sokat alszunk, de nem is unatkozunk. Az éj folyamán őrt állunk, nehogy meglepjenek a szovjet katonák. Könnyűszerrel elfoglalhatják a hegyet, a saját gyalogság talán észre sem venné, hogy nem vagyunk többé. Október 8-án elő-előbukkan a nap, de csak azért, hogy nevetségessé tegyen, mire kitesszük száradni a ruházatunkat, már be is vehetjük, mert újra esik. A csapnivalóan rossz rádiónkkal tartjuk az összeköttetést. Megtudjuk, a hadosztály visszavonulásra készül. A Légió-hágón át betört a szovjet gyalogság, így a hátunk mögé került. Nagy kérdés, visszajutunk-e még a Kárpátok déli oldalára. Egérfogó ez a javából. Ettől kezdve félóránként hívjuk az üteget. Ha nincs összeköttetésünk, s hirtelen vissza kell vonulniuk, hátrahagynak, odaveszhetünk. Éjjel szarvasbőgést hallottam. Hajnalban egy rövid ideig tartó derült ég alatt, a túlsó hegy oldalán szarvasokat vettünk észre. Gyönyörű ez a vidék, gazdag állatállománynyal, de amerre csak látunk, a sok sűrű sötét erdő tele veszedelemmel. Rendkívül gyanús az a nagy csend, ami körülvesz minket. Elszórtan sem hallunk lövéseket - két nap óta ágyútűz sincs. Lehet, hogy vihar előtti csend ez. Ez a nyugalom nem zárja ki azt, hogy az erdő tele van mozgással, felvonuló szovjet katonákkal. Az is lehet, hogy a mi hegyünket már be is kerítették. Ha ugyan törődnek vele. Október 9-én hosszas kísérletezések után rádióösszeköttetésbe kerülök az ütegem-