Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Én is meggyőződtem arról, hogy a támadás kész öngyilkosság. A század még csendes csatanapon is mozdulatlanságra van kárhoztatva. A legkisebb rezzenésre megszólalnak a gépfegyverek. A szovjet aknavetők sem sajnálják a lőszert. A hadnagy szerint, ha a század kimozdul állásából, támadása összeomlik a domboldalon beépített tűzfegyverek tüzében. A dombvonulatot legjobb estben is csak tíz ember érné el, de az is csak azért, hogy ott fogságba essen. E tájékoztatás után nem éreztem lelkesedést. Szép kis helyre kerültem. Azzal feküdtem le, hogy elérkezett életem utolsó éjszakája. Ha követem a századot, én is ott maradok a domboldalon. Reggel 3/4 6 órakor a hadnagy újra felhívta a zászlóaljparancsnokot. Közölte, ha a parancs nem változott, a támadást az előre meghatározott időben, reggel hatkor megkezdi, de nem tudja, hogy mennyi katonája marad a támadás végén. Bárhogy is van, a lelkiismerete bántja, mert vágóhídra viszi az embereit. A távbeszélő készülék mellett voltam én is, halottam minden szót. A zászlóaljparancsnok százados a sárga földig lehordta a századparancsnokot. Szinte felordított fájdalmában. Hogy lehet eredményt várni, ha már a megindulás előtt kishitű a támadó egység parancsnoka. A százados tudja, hogy a századparancsnok és ez a század mindenre képes. Meg kell látnia ezt a németeknek is. Hadd lássák egyszer, mit tud egy magyar század! Röviden és kurtán, a nemzet becsületéről van szó. A századparancsnok hadnagy nem vitatkozott tovább. Megrendülve vette tudomásul az őrült parancsot, amelyet a szolgalelkűség és a németektől való félelem diktált. A századparancsnok közel viszi a készüléket az egyik géppuskájához és reggel hat órakor újra felhívja a zászlóaljparancsnokot. - Százados úr, megkezdjük a támadást. - Jól van, veletek érzünk, ha nagy bajban vagytok jelezzétek - hangzik a válasz. - Igenis százados úr! A hadnagy még kezében tartja a lenyomott készüléket amikor százada irányában már jelez, mire megszólal a század két géppuskája. Pillanatokkal később ropogni kezdenek a század puskái, géppisztolyai, egyéb tűzfegyverei. Vártam, mikor mozdul meg a század. Mikor kezdi meg a támadást az első szakasz. Addig, amíg nem kezd tüzelésbe az ellenséges aknaállás. Egy perc sem telt el, a dombról már viszonozzák a tüzet, megindul az aknavetők tűzesője. A század még most sem mozdul, marad a helyén. Ami késik, nem múlik. Nem rám tartozik. Nekem a lehetőségek szerint együtt kell mozognom a századparancsnok hadnaggyal, amíg ő egy helyen van, én sem változtatom a meg a harcálláspontom. Néhány tűzparancsot adok le az ütegemnek, nem sokat, kevés a lőszerünk. Délelőtt 10 óra felé az századparancsnok felhívja a zászlóaljparancsnokot. S miközben felém kacsint, jelenti, hogy a századnak sikertilt tért hódítania, a második szakasz már erősen megkapaszkodott a domboldalon. Nem lehetett meg nem hallani a zászlóaljparancsnok üdvrivalgását. - Nagyszerű, gratulálok! Kitüntetésre terjesztem fel az egész századot. Majd félve érdeklődik, mennyi a sebesült.