Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Az első vonal német szakaszán az egyik német századot leváltották. A távozó alakulat parancsnoka mindenről tájékoztatta az érkező század parancsnokát. Közölte, hogy hol a tűzfészkek helye, hol belátható a frontszakasz, mely pontokat lőtt be az ellenség, mik a lőelemei az ellenséges harcászati pontoknak, hol vannak az ellenség tűzfészkei, a hegyvonulat mögött hol lehetnek az aknavetői, tüzérségi állásai. A leváltott századparancsnok távozóban, amikor megrázta utódja kezét, még egyszer megemlítette a patak menti békeszigetet. A bajtársára bízta annak az asszonynak és gyermekeinek az életét. Mint nagy állatbarát, nem feledkezett meg a tanya házőrző kutyájáról sem. Olyan kísérteties volt, amikor az éjszaka csendjét ennek a kutyának az ugatása szakította meg. De emlékeztetett a békés tanyavilág életére is, amelynek csendjére ez a kutya vigyáz. Az érkező századparancsnok, aki átvette a sávot, nem jól érezte magát, a szakaszparancsnokoknak csak a legfontosabb útbaigazítást adta meg - a kis tanyáról elfeledkezett. A felváltó német századdal mesterlövészek is érkeztek. Az egyik vaskeresztre vágyott, valósággal vadászott az ellenséges skalpokra. Az érkezés estéjét követő hajnalon a mesterlövésznek azonnal feltűnt a kis tanya. Nagyszerű partizánfészek lehet — gondolta. Nem is értette, hogy eddig miért tűrték, miért nem lőtték szét. A német mesterlövésznek még nagyobb lett a csodálkozása, amikor a tanyán mozgást észlelt! Baromfit, kutyát. Rögtön célba is vette a kutyát és rálőtt. A kutya az egyik lábát húzva menekült. Ekkor eldördült a következő lövés. A disznó vergődése jelezte, azt is találat érte. A lövésekre felfigyeltek a magyar vonalszakasz katonái. Kétségbeesetten jelezték az esetet a századparancsnoknak, aki a magyar zászlóaljparancsnokság útján a németek irányában azonnali leállást kért. De a távbeszélőn továbbított szó lassabban halad, mint a mesterlövész keze. A kutya vonítására, a disznó visítozására előrohant a házból az asszony. Vesztére pufajka volt rajta, így nem lehetett azonnal megállapítani, hogy nő. Újabb lövés és az asszony már ott hevert a vergődő disznó mellett. Előkerült a két gyermek is, és tehetetlenül futkostak az anyjuk körül. A magyar katonák elkeseredését nem lehetett leírni. Nem törődve semmivel, vagy húszan, fegyvereiket magukhoz véve, a keskeny futóárokban rohanni kezdtek a német frontszakasz irányába. A parancsot, amely visszatartotta őket, nem hallották meg. Nem akarták meghallani. Őket most semmi sem érdekelte. Nem került sor komoly incidensre. Mire a magyar katonák megérkeztek, a mesterlövész, a testét éktelenítő több sebbel, élettelenül hevert a földön, a lövészárokban. Német katonák koncolták fel. A szovjet frontszakaszon tudtak arról, hogy egy újonnan érkezett német század katonája követte el a szörnyű tettet. A szovjet katonák elkeseredését nem lehet leírni. Az egész frontvonalon megszólaltak a fegyverek, előbb az aknavetők, majd a lövegek ontották a tüzet a német és magyar állásokra. Mindkét oldalon hamar tudatára ébredtek annak, hogy ha meg is halt az asszony, még két ártatlan gyermek maradt a tanyán. így legalább azokat kell megmenteni. A magyar oldalról egyáltalán nem viszonozták a tüzet. E helyett nyomjelző lövedék