Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)
Előszó
A tisztek a fülüket hegyezik, hogy kivegyenek valamit a szótöredékekből. Végre döntött. A kiválasztott tiszt, aki áldozatnak tekinti magát, feszes vigyázzban veszi tudomásul a döntést. Természetesen nem is tehetne mást. A szomszédom odasúgja nekem, hogy Mogyoróssy nagyszerűen színészkedik, úgy csinál, mintha törné a fejét, pedig egész biztos már előre tudja, hogy kiktől kíván megszabadulni, kiket küld el maga mellől. Ha ez így van, énrám is sor kerül. Ha másért nem is, túlzásba vitt tréfáim nem nagyon tetszenek az osztályparancsnoknak. Az elsőtiszt tehát megvan. Most kell két fogatos tiszt. Jelentkező most sincs, Mogyoróssy alezredes újra körülnéz. Nem, rám nem gondolhat. Fogatos tisztnek nem vagyok jó. Voltam ugyan az is, de aki rám néz, még a gondolatát is el kell vetnie. Én nem vagyok alkalmas a lótápok kutatására (én csak kockacukrot adtam a lovaimnak.) De így gondolkozik-e Mogyoróssy alezredes? Elvégre neki teljesen mindegy, hogy a 22. tüzérosztály egyik ütegének a fogatos tisztje milyen képességekkel rendelkezik. Az ujjmutatás után újra két tiszt áll ki a sorból, illetve áll be a sorba, kel fel az ülőhelyéről, mint a 22. tüzérosztály fogatos tisztje. Szükség van bemérőtisztre is. Igen kézenfekvő, hogy rám essen a választás. Hivatalosan képesített bemérőtiszt vagyok. Nemcsak az ütegemnek, hanem az egész tüzérosztálynak nem egy bemérést végeztem. Tapsot ugyan nem kaptam a munkámért, de különösebben nem is kifogásolták. Amikor Mogyoróssy alezredes rám nézett, egy pillanatra megállt a tekintete. Látszott rajta, hogy elgondolkozik. Majd váratlanul egy másik tisztet jelöl ki a bemérőtiszti helyre. Már hét-nyolc tiszt balsorsa dőlt el, amikor kiderül, hogy szükség van egy felderítőtisztre is. A felderítőtiszt rendszerint a gyalogsággal együtt a legelső vonalban tartózkodik. Addig, amíg vele van, a gyalogság sorsát éli, mindennap új veszedelemmel találja magát szemben, egészen addig, amíg megsebesül, vagy elesik. Önként jelentkező most sincs. Újra kezdődik a keresgélés. Eszembe jut, a bemérő tiszt keresésekor az alezredes szeme megakadt rajtam. Valószínűleg a szeme, járt úton haladva, újra reám mered. Igen, ha vicceimért fizetni kíván, ha magától el kíván küldeni, ha célja az, hogy személyemtől megszabaduljon, ez a legkedvezőbb alkalom. Mogyoróssy alezredes szeme valóban újra megtalál és rajtam megpihen. Egy enyhe mosoly fut fel az ajkára, s már hallom is a hangját, amint kimondja a nevemet. - Bernáth! Felderítőtisztként jelentkezel a 22/2. üteg parancsnokánál. Együtt indulsz a többiekkel. Én is vigyázzban vettem tudomásul a döntést. Tudomásul vettem, Mogyoróssy alezredestől most kapom meg, ami kijár nekem. A háború komoly dolog, a háborúban ne humorizáljon senki. Kiss Sándor tehát marad. Öröm ez neki, de velem szomorúan fogott kezet. Szívesen lenne továbbra is velem. De megérthetem, már látni kívánja a családját. Őszinte bánat fogott el. Egy nagyszerű baráttól és parancsnoktól búcsúztam el. Találkozunk-e még az életben?
