Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

a gyalogságot könnyebb kimozdítani a védelmi vonalból, s könnyen áldozattá válik a tüzérség is. Június 13-án, Szt. Antal napján küldöm feleségemnek az ötvenkettedik levelem. Június 16-án Mogyoróssy alezredes, tüzérosztály-parancsnok megtekinti a tüzelőállásunkat. Közli, fel kell készülnünk a télre. Felszólít, a lovaknak a fenyőerdő fáiból építsünk téli szállást. Ezek a rendelkezések világossá tették, hogy a hadvezetőség e vonalszakaszt mindenáron tartani akarja. Június 18-án Lancyba megyek. Parancsot kapok, hogy hozzam el az egész tüzérosztály zsoldját. Nem szívesen keresem fel a hadosztály-parancsnokságot. Német követelésre hány felesleges véráldozathoz járult hozzá! De nem szeretem az idegen pénzt sem. A hadosztály-parancsnokságon a gh. parancsnok éppen akkor készül távozni, amikor megérkezem. Határozottan bosszús, de igyekszik türtőztetni magát. Önmaga vigasztalására is közli, hogy az egész pénzátvétel nem tart sokáig. Én ebben eleve kételkedtem. A gh. parancsnok elém tette az osztálytörzs és a három üteg névjegyzékét. Ellenőrzésként még egyszer összeadta előttem a fizetendő zsold összegét és elém dobálta a kötegekbe foglalt pénzt. Igaza volt, egy percbe sem került és a kiszámított zsoldösszeg, bár csupán az asztalon, de a lábaim előtt hevert. Minden kötegen, tekercsen látható volt a Nemzeti Bank szignója. Ezt a pénzt már egyszer megszámolták! Én viszont még nem. Elővettem az egyes kötegeket és megkezdtem a bankjegyeket egyenként számolni. A gh. főnök színt változtatott, születése napján lehetett csak ilyen a feje. - Mit gondolsz, mikor leszünk kész? - kérdezte, - a Nemzeti Bankban sem hiszel? - Nem. Még nagyobbakban sem. - Még eddig senkit sem csaptak be. - Akkor ez már nagyon esedékes. - Ez esetben nem téged, hanem engem csaptak be. - Úgy a te érdekedet is szolgálja a visszaszámlálás. Ne feledd, bármennyire szép és hiánytalan egyben a pénz, nekem azt szét kell majd bontanom - vagy helyettem másnak - és aprópénzben is ki kell adnunk az egész összeget. A gh. főnök talán belenyugszik a dologba, ha a kötegekben végigpergetem a papírpénzt, én viszont minden egyes bankót külön-külön a kezembe vettem és asztalra számláltam. - Mikor lesz ennek vége - sírt fel újra a gh. főnök. - Soha - válaszoltam - ha ismételten megzavarsz. S elölről kezdtem a bankjegyek számolását. Kibontottam a betekert papírba pólyált egy pengős csomagokat is. Annyi engedményre még hajlandó voltam, hogy letettem az egymásra rakott érméket az asztalra és lehajolva megnéztem, hogy egy szinten vannak-e az egyes pénzoszlopok. Búcsúzáskor a gh. főnök elnézésemet remélte, mert kérni fogja a tüzérosztályt, hogy engem többé ne küldjenek pénzért. Sértődöttség helyett őszinte hálámat fejeztem ki.