Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Embert, anyagot őrlő mozgóharcban. Menekülés szemben a hóviharral Kiss Sándornak csalódást okozott, hogy Soós Márton nyugat irányában olyan gyor­san eltűnt, hogy nem tudtam utolérni. De legalább velünk érkezett valami kis lő­szer! Már teljesen fogytán a készlet, s félnie kellett, hogy a lőszerhiány, a lőszerlép­csőre vonatkozóan kiadott parancsa miatt hadbíróság elé állítják. Pár nap alatt, majd csak megérkezik Soós Márton is és akkor - legalábbis a felső vezetés irányában ­már nem kell félnünk. Kiss Sándor nem sok jóval biztatott. Az üteg nehéz helyzetbe került. Miután elsza­kadt az anyaországban maradt tüzérosztálytól, egy alakulat sem akarja felvenni az élelmezési állományába. Külön szerencsétlenség, hogy Soós Márton a konyhát is magával vitte, ha volna is miből főzni, akkor sincs mivel. A magasabb parancsnokságnak Janus-arca van. Ha enni nem is ad, ismételten kéri az üteg tüzérségi támogatását. Az üteg támogatását egyszerre több helyen igénylik, a gyalogság azt szeretné, ha szünet nélkül ontaná a tüzet a szovjet állásokra. Az az igazság, hogy a gyalogságunk teljesen védtelen. Nincs megfelelő tüzérségi támogatása, a szovjet tüzérség pedig nagyszealen dolgozik. Az aknavetőikkel jófor­mán elárasztják az állásokat. Lőszerük is van tömérdek, nem kell takarékoskodniuk. A későbbiek során magam is tapasztaltam azt, amit Kiss Sándor elmondott. Kialakult az a feltevésem, a nagy távolságra előretört szovjet csapatoknak fel kell zárkózniuk. Amíg erre sor kerül, az élen haladó szovjet erőnek kiadták a parancsot, állandó támadásaival ne engedje a front megmerevedését, állások kiépítését. A mozgás előre-hátra, áttekinthetetlenné teszi a helyzetet. A felsőbb hadvezetés sem tudja mindig, hogy hol helyezkedik el a saját erő, hol van az ellenség. Velünk tüzérekkel előfordult, mire felocsúdunk, már nincs köztünk és a szovjet első vonal között gyalogság, több alkalommal csak a jószerencse mentett meg, hogy el nem vesztünk. A gyors visszavonulásoknál az oltalmunkat szolgáló gyalogság - nemegyszer min­den jelzés nélkül - könnyen eltűnik, mi meg akkor jutunk újra az eszébe, amikor megint igényelnék a tüzérségi tüzet. Később tudtam meg, hogy e frontszakaszon, ebben az időben a mi hadvezetősé­günk erőltette a támadást. Az üteg egy kíméletlen mozgóharcba került. Este máshol fekszünk le, mint ahol reggel felkeltünk. Előfordul, hogy három óráig sem vagyunk egy tüzelőállásban és már egy másikat kell elfoglalnunk. Egyszer egy-két községgel előbbre megyünk, másik alkalommal ugyanannyit hátra. Minden attól függ, hogy miként alakul a front, ha itt, ebben a cseppfolyós állapotban frontról lehet beszélni. Ha valahol nyugovóra térünk, akkor sincs nyugalmunk éjjel - időközönként nekünk kell lőnünk, amikor pihenhetnénk, minket lőnek, a zavaró lövések újra és újra becsapnak a körletünkbe. Egy alkalommal azzal rántanak ki az ágyból, mindenki ragadjon puskát, szovjer gyalogság közvetlen támadása várható a falu ellen, a faluban lévő partizánok pedig

Next

/
Thumbnails
Contents