Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

jelzett később előkerült. így minden fogolyszállítmányhoz kijön az állomásra és végignézi a szerelvényeket. Ez alkalommal megkérdezték, hogy kit keres, s miután közölte, hogy a fiát, valaki megjegyezte, egy fiú pedig hiába kutatott az apja után, Szombathelyen is hiába kereste, így kezdődött ez nagyon szomorúan végződött félreértés. Elhagytuk végre Szombathelyt is és megérkeztünk Kaposvárra. Egy elemi iskolában helyeztek el. Egyszer kikérdeztek, többet nem törődtek velem. Két napig az iskola udvarán kóboroltam, amíg meg nem kaptam a szabadító levelem. Itt már adtak valamit enni, nem sokat, de a semminél sokkal többet. A jóságos kaposváriak pedig körülvették a tárbort és a vaskerítésen keresztül benyújtottak ezt-azt. Csak akkor mentem el a kerítésig, amikor egy kívül álló kosaras kaposvári magához hívott. Ő kért, fogadjam el, amit hozott. Nem bánthattam meg. Bár szégyelltem az adományt, az nagyon jólesett. A jótevőm jóságát nem hálálhatom meg. A nevét sem tudtam, az arcát meg elfelejtettem. Egy, a szürke jótevőkből, akik csak adnak. S akik felszítják az emberekben elhamvadó hitet.