Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

helyzettel, így utoljára említem meg, hogy Mailly le Campon kivel kerültem közvetlen szomszédságba, ki volt a sátorszomszédom. Erdőss Lajos zászlóssal itt találkoztam először, s vele közeli barátságba kerültem. Csendes, szolgálatkész. Már az első percekben együttérzésem váltotta ki. Súlyosan beteg. Gyomorfekélye van. Sokat kínozza a fájdalom. Volt némi gyűjtött kekszem, neki adtam. Amikor az embernek magának is annyi baja van, nem szívesen teszi gondjává más szenvedését. De nem térhettem napirendre Erdőss Lajos állapota felett. Rendkívül erős fájdalmait látva attól féltem, hogy a táborbeli koszt mellett gyomorátfúródást kap. Éjszakánként gyakran én sem tudtam elaludni. Anélkül, hogy ebből neki bármi haszna lett volna, felügyeltem a szenvedését. Tudtam, hogy egy gyomorátfúródás végzetes lehet. Szenvedésit hallgatva nemegyszer elgondolkoztam azon, mit is kell tennem, helyesebben mit tehetek, ha a végzetes baj bekövetkezik. Miután némi erőre kaptam, tanulgattam a perjogot, végrehatási- és telekkönyvi jogot és egy kisebb csoportnak előadásokat is tartottam ezekből a tárgyakból. Ne érjen a hencegés vádja, inkább lehetne közös tanulásokról beszélni, amelyeken részt vett Hóman Bálint a volt kultuszminiszter fia is. Bálintnak a szavát is alig lehetett hallani. Lelki szemeivel apját kutatta, azért aggódott. Kik fognak ítélkezni felette, milyen sors vár rá. Hogy az egészségem megőrizzem, részt vettem a fizikai munkában is. Az önkéntes munka, amit végeztünk nem sok hasznot hozott az amerikaiak konyhájára. Magára a konyhára semmit sem. Inkább csak hurcolásztuk a táborban felgyűlt építőanyagokat. „Fogjátok meg és vigyétek" jelszóval. Munkánk értékelésére jellemző az alábbi eset. Egy meglehetősen nagy gerenda elvitele lett volna a feladatunk. Hatan nem tudtuk felemelni. Szégyellem, én sem nagyon erőltettem meg magam, állandóan attól féltem, hogy társaim a félig felemelt gerendát a lábamra ejtik. Éppen akkor, amikor már láttuk, hogy meddő minden kísérlet, meghallotaik az ebédet jelző harangkongatást. Tudtuk, addig nem távozhatunk, nem ebédelhetünk, amíg a gerenda nem kerül a helyére. Ezen túlmenően, elmenetelünk előtt még nagyon sok szerszámot, anyagot kellett a helyére tennünk. E kritikus helyzetben az egyik hadifogoly átvette a parancsnokságot. Kijelentette, hogy ő és egy általa kijelölt hadifogoly, tehát ketten, a helyére viszik a gerendát, mi többiek négyen, rendet teremtünk a szerszámok között. Ma sem hiszem el, ha akkor nem látom, azt a gerendát, amelyet hatan nem tudtunk megemelni, ketten a helyére vitték. Ekkor döbbentem rá arra, hogy a munkában a nyers erő, a számbeli fölény még nem minden. Az amerikaiak most már valóban arra törekedtek, hogy elfogadhatóan érezzük magunkat. A futballon kívül más sportlehetőséget is biztosítottak. Híre jött, kikerült a „Platz"-ra pingpongasztal is. Jómagam is megjelentem a tetthelyen. Mintha más nem is lenne, két német katonatiszt verte a labdát. Szünet nélkül. Természetesnek tartották, hogy a magyar tisztek csak nézik az örökbemutatót. Egy-két elejetett szavukból megértettem, hogy a nagy létszámú tábor igen szegényes a pingpong szakértőkben, közel-távolban nem is tudnak olyan hadifogolyról,