Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Szinte egyszerre kérdezte mindenki, hogy mi történt? Hogy lehet ez? Választ abban a sátorban kaptunk, amelyben az ezredes lakott. Azt, hogy az ezredes erősen dohányzik, mindenki tudta. Nem sejthettük viszont azt, hogy a cigaretta a szenvedélye, anélkül nem tud létezni. Élelmének túlnyomó részét cigarettára cserélte el. Minél szenvedélyesebben igényelte a nikotint, a kufárok annál magasabbra szabták az árát, annál több élelmet követeltek egy-egy cigarettáért. Minden füstkarikáért testének egy-egy darabkájával fizetett. De semmi sem tarthat örökké, az áruba bocsátott test sem. Az ezredes világot átfogó nagy lelke alól elolvadtak a kilók. A végén már csak színészkedett, amikor kihúzott testtartással járt-kelt közöttünk. A romilly-i kórházban már nem tudtak rajta segíteni, a füstkarikák után szállt a lelke. A tragédia előrevetette az árnyékát. Az utolsó időben öt-hat sátorbeli állandóan arra vigyázott, hogy ne férkőzhessenek az ezredeshez az élelmet kereső kufárok. De az őrizet kudarcot vallott. Renvers ezredes kijátszotta az őreit. 1945. július 31. Este tíz óra. A sátorban már mind a huszonnyolcan lefeküdtünk. De még nem alszik senki. Renvers ezredesről beszélgetünk. Ki-ki visszaemlékezik egy-egy vele kapcsolatos élményre. Egyszerre csak széthúzza valaki a sátorajtót és megjelenik egy mosolygós kerek fej. - Uraim - kezdi a jövevény - „állandó üzlet" jeligére ajánlom magam. Élelmet, cigarettát cserélek magas áron. A bejelentést néma csend, megdöbbenés fogadta. Valaki nyersen megjegyezte: nem kell. Ebben a két szóban benne volt minden megvetés, utálat. A fej azon nyomban el is tűnt. Tíz másodperc telhetett el, amikor felugróm a fekvőhelyemről, felemelem a földről a legközelebb fekvő bakancsot és már futok is a távozó után. Ha akkor előkerül, a kezemre húzott bakanccsal vágom oldalba. De eltűnt a gyéren kivilágított táborban. Renvers ezredest Romillyben temették el, a szertartáson nem vehettünk részt. A táborban megtartott gyászszertartás jelképes. Az amerikaiak nem messze az oltártól egy üres koporsót helyeznek el. Amikor a szertartás végén a pap elbocsátja a híveket, Háromy tüzérezredes visszamarad. Odamegy a koporsóhoz, s leemeli arról a szertartás előtt feltett honvédsapkáját és a konzervdobozban odahelyezett virágból kiemel egy szálat, majd lehajtott fejjel elballag. Lehet, hogy együtt kezdték Renverssel a Ludovika Akadémiát. Vagy valamikor, mint fiatalemberek egy kislánynak udvaroltak. Miközben én is távozom, elgondolkoztatnak a pap szavai. Renvers ezredes apja, három évtizeddel korábban orosz harctéren, az ukrán síkságon esett el. A fia a párizsi medencében fog nyugodni. A történelem folyamán e két sír közötti területet - Ukrajnától a párizsi medencéig - hány magyar ember vére öntözte meg? Felesleges, hiábavaló áldozatként. Közvetlenül a tiszti tábor mellett fekszik a legénységi tábor. Innen is, onnan is megtaláljuk a módját annak, hogy kapcsolatot tartsunk, időként érintkezzünk. A hírek jönnek-mennek, jelzéseket adunk és felfogunk. Nem engedjük magunkat kettészakítani. Egy háborúban harcoltunk, egy és ugyanazt a háborút vesztettük el. A kü-