Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

beszámíthatóságú ember, aki örömét leli magában a harcban és a harcok során kiéli szadista hajlamát. A hadosztály hadbírósága egy ilyet ítélt halálra. A halálra ítélt már a bevonulása előtt többszörös gyilkos volt. Amikor halálra ítélték, jelentkezett a frontra. Addig kíván harcolni, amíg méltóvá nem lesz a kegyelemre. Kérelmét teljesítették. A fronton valóban kitűnt a bátorságával. Szinte kereste a veszedelmet. Roham esetén elöl ment, meneküléskor utoljára maradt, nem volt olyan nehéz feladat, hogy ne vállalta volna. De a természetét nem tudta megváltoztatni. Ahol módja volt rá rabolt, ölt, gyilkolt. A felsőbb parancsnokság meg is fenyegette. Hagyjon fel az erőszakos bűncselekményeivel, mert elveszti azt a kedvezményt, hogy harcolhat a hazájáért. Amikor azután a többszöri figyelmezetés után egy civil ember életét oltotta ki, a pohár betelt, hadbírság elé állították. Fölényes, magabiztos módon védekezett, ígéretét betartotta, bátran harcolt. Miután a társai elterjesztették róla azt a hiedelmet, hogy nem fogja a golyó, maga is elhitte ezt és igazolását látta számtalan bevetése során. Ezt a csodálatos tulajdonságát a háború szolgálatába állította, a magyar hadseregnek szüksége van rá. A hadbíróság halálra ítélte. Golyó általi halálra. Egykedvűen, majdnem mosolyogva fogadta az ítéletet. Már a hadbíróság előtt kijelentette, sajnálja a dolgot, de nem fogja a golyó. A kivégzés előtti éjszakán nyugodtan aludt. A papnak kijelentette, utolsó vigaszra nincs szüksége, tovább fog élni, mint ő. Amikor a kivégzéskor a fegyverek elé állították, öntudatosan mosolygott. Tudta, nem fogja a puskalövedék, sajnálta azokat, akik nem hisznek neki. Egy kis mosoly játszott az ajkain, amikor eldördültek a fegyverek. Ott maradt ez akkor is, amikor holtan összeesett. Újra felkerekedünk. Éjjel riasztanak. Ezt sohasem lehet megszokni. Lopejbe megyünk tüzelőállásba. Jóny Viktor négyszemközt kíván velem beszélni. Láttam, komoly dologról van szól. Közli, tovább nem halogathatjuk az eskütételt. Fel kell esküdnünk Szálasira. Az osztálytörzs most komolyan megfenyegette. A tüzérosztályban már minden tiszt felesküdött. Végeredményben baráti beszélgetésnek vettem azt, ami köztünk elhangzik, Jóny Viktor szavainak élét is enyhíteni kívántam, ezért könnyedén közöltem vele, hogy én ugyan nem teszem le az esküt. Jónyi Viktor tudta, hogy nehéz dió vagyok, de erős szándéka volt, hogy megtör. Emlékeztetett arra, hogy ő is az én álláspontomon van, de most már nincs kiút. Elvégre az is nagyszerű dolog, hogy eddig kitartottunk. Minden további halogatásnak hadbíróság és főbelövés lehet a következménye. Hajthatatlan maradtam. Jóny Viktor főhadnagy vigyázzba vágta magát. Ugyanezt tettem én is. - A hadnagy úr leteszi az esküt - fordította még komolyabbra a szót. - Ez parancs. - Főhadnagy úrnak alázatosan jelentem, nem teszem le az esküt - válaszoltam. - Hadnagy úr, ezt nekem jelentenem kell.