Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

tak, a bekerítés szorossá válhat. A szovjet csapatok máris újabb támadást kezdtek és veszélyeztetik a Delatyn-Sztaniszlau útszakaszt. Kiss Sándor végre kifakadt. Az ütegnek - eltekintve a két géppuskától — nincsenek védőfegyverei, nincs géppisztolya, minden gyalogsági puskája rossz. Gyalogsági fedezet nélkül az üteg könnyű zsákmánya lesz a szovjet hadseregnek. Ezért valakinek még felelnie kell! A felelősség kérdése kicsit nevetségesnek hangzott. Ki felel például az itteni és ottani hadosztályért? A sok magyar hadosztályért? A vezérkari százados mégis együttérzett Kiss Sándor főhadnaggyal. De megjegyezte, jó lett volna, ha mint ütegparancsnok elindulás előtt hívta volna fel az anyaország illetékeseinek a figyelmét a fegyverzet hiányosságára! A sorsukra hagyott harcos alakulatok nem tölthetik be a kiegészítő parancsnokságok szerepét is. Adott viszont egy tanácsot Kiss Sándornak. Miután Delatyn elesés előtt áll, kiadták a parancsot bizonyos kincstári felszerelési tárgyak megsemmisítésére, menjen a raktárhoz, módot adnak az ütegnek arra, hogy legalább nagyszámú kézigránátot vételezzen fel. A kiárusításon valóban részt vettünk, de egy-két ruhaneműn kívül valóban csak kézigránátot volt érdemes vételeznünk. Csak azután a T-34-esek ki ne nevessenek minket, amikor ezekkel a ripacs pukkancsokkal álljuk el az útjukat. Visszaérkezése után Kiss Sándor azonnal riadóztatott, elrendelte az üteg felállását. Kiadta a parancsot a tankelhárításra kijátszott (2 löveggel rendelkező) szakasz bevonulására is. Már együtt állt az üteg, csak a két félszakasz csatlakozására vártunk, amikor jelentik, hogy a gyalogság nem engedte el a két löveget. Azok jelenléte életfontosságú, fedezik a gyalogságot. Rövid vita után Kiss Sándor ismételt parancsára mégis csak megérkezik a hiányzó szakasz. Egy biztos, a huzavona nagy időveszteséggel járt. Pedig nekünk - ha már el kell mennünk —, minden másodperc az életet jelenthette. Amíg várakoztunk, elment az üteg mellett egy gyalogos őrnagy. Amikor megtudta, hogy minket Sztaniszlauba irányítottak, kijelentette, 30%-nál nem ad több esélyt arra, hogy elérjük a várost. Ha nem indulunk azonnal, semmi esélyünk sincs arra, hogy valaha is megérkezzünk. Az élhez felzárkózó szovjet hadsereg végleg körbezárja Delatynt. Ugyanez a sorsa Sztaniszlaunak is. Ezek után érthető, milyen türelmetlenül várjuk az elszakadt szakasz érkezését! A várakozás ideje alatt akaratlanul láttuk Delatyn utolsó óráit. A szovjet hadsereg szünet nélkül lőtte a várost. A város határa felől majdnem minden oldalon gépfegyver és géppisztoly kattogása hallatszott. Az ide-oda mozgatott katonai egységek látszólag céltalanul vonultak ellentétes irányokba, nemegyszer futólépésben, miközben üres teherautók cikáztak ide-oda. Látszólag menekülést kerestek. Groteszk és visszataszító látványt nyújtottak a gyalogmenetben kísért sebesültek mellett. Mentőautót is láttunk, gyorsaságából ítélve, nem kíván megállni a város határán. Vajon talál-e rést a menekvésre? Megtudtuk, hogy súlyosan megsebesült éjszakai szobatársunk, a gyalogos századparancsnok is, egy tartalékos hadnagy. A századát helyette egy karpaszományos őrmester vette át. Alig húsz évével.