Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Nem tudom, hogy mielőttünk mi történt, de a kastély lakói úgy jártak, keltek a kastélyban, mintha temetőőrök lettek volna. Temetőőrök egy feldúlt temetőben. A ház urának mondtam pár kedves szót, de egy másodpercre sem villant fel fény a szemében. A vigasz-szavaimra is érzéketlen maradt. Nem, nemcsak a vagyonát fájlalta láthatatlan könnyekkel, hanem annak a kultúrának a pusztulását is, amelynek nevében épült a kastély, rendezték be és éltek benne. Igen, ennek a kastélynak az elpusztítását később sem lehet ráfogni az ellenségre. A sebtében felállított lövegeink alig vannak egy kilométerre az első vonaltól. Egy erőteljes támadás, áttörés és már el is veszett egy magyar üteg. Miután a hadosztály lélegzetvételhez jutott, már jött is a rendelkezés, a tüzelőállást hátra kell vinnünk Hercegkútra. Mi, az üteg tagjai ezt a megoldást még rosszabbnak tartottuk. Hercegkút ugyan távolabb fekszik a gyalogság állásaitól, de Hercegkútról - visszavonulás esetén nem vezet út hátra. A község mögött hatalmas hegység húzódik, azon tüzérség nem tud átvergődni. Menekülés esetén először az előrenyomuló ellenség irányába kell menetelnünk. Majdnem a mostani első vonal gyalogsági állásáig. Csak így tudunk rámenni egy hátrafelé vezető útra. A tüzelőállást a falu szálén egy cukorsüveg alakú tekintélyes hegy mögött állítottuk fel. Magasan át kellett lőnünk a csúcs felett. A falu főjegyzőjénél egy, a németek elől menekült lengyel családdal találkoztunk. A község távol esik minden főútvonaltól, talán ez vezette a lengyel család fejét, hogy feleségével és annak húgával ezt a helyet szánták menekülésük utolsó stációjának. Mind a két asszony szép és kedves, a férfi kedves és közvetlen. A körülményekhez képest lengyelesen jókedvűek. De minden mosoly után felfut az ajkukra egy árny, minden mozdulatukból kisugárzott a bánat. A menekült családot a saját házában a főjegyző tartotta el. A főjegyző az egyik estére, vacsorára, meghívta az üteg tisztikarát is. A lengyelekkel együtt nagy társaság ült az asztalhoz. A vidám beszélgetés után a fiatalabbak táncra perdültek. Én csak néztem a táncolókat és a családomra gondoltam. Azok most Budapesten nélkülöznek. Budapesten, amelynek közelében már harcok dúlnak. Az üteg tagjainak levert a hangulata. A tüzérek körében sokan bánják, hogy nem maradtak le Szabolcsban. Egyesek most foglalkoznak a szökés gondolatával. December 4-én a tüzérek védőszentjének, Szent Borbálának a napján a község kultúrtermében egy Borbála-napot tartunk. Én felolvasok egy Borbála-tekercset és a katonákkal vidám jelenteket adunk elő. Meghívtuk a helybeli lakosságot. Megjelent Mogyoróssy László alezredes, osztályparancsnok és Kassay Albert főhadnagy, a tüzérosztály egyik ütegének a parancsnoka is. Miként említettem, Hercegkúton úgy éreztük magunkat, mintha sziklafalnak szorítottak volna. Innen már nem lehetett tovább hátrálni. Innen csak úgy menekülhetünk, ha szembe fordulunk üldözőinkkel és rajtuk keresztül törünk ki. Ennek sikere valósággal isteni csoda lenne. A szovjet hadvezetőség jól ismeri szorongatott helyzetünket. Nem hagy pihenőt nekünk. Támadásait fokozza. A tüzelőállásunkat úgy körbelövi, hogy a bombatölcsérek valósággal felszántják a faluvéget. De a falut is sok lövés éri.