Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)

URA Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10—Budapest, 1918. december 1.) Családja apai ágon Morvaországból eredt, de már több nemzedék óta Magyarországon élt. Nagyapja, Kaffka Ignác Lauka Jankát, Lauka Gusztáv húgát vette feleségül, s e házassággal jelentkezett először valamelyes irodalmi beütés a Kaffka-csaaládban. Édesapja, Kaffka Gyula vármegyei főügyész volt, tisztes polgár, gondos családapa, de tragikusan korán meghalt, mint Vodicska Jenő a Színek és években, akit nyilvánvalóan apjáról mintázott később az írónő. Anyja Uray Margit, tipikus szatmári dzsentri lány volt, aki a Csenger környéki Urából származott. Élettörténetének akármilyen vázlatos ismeretében sem nehéz felismerni, hogy Pórtelky Magdának ő lett a modellje. Az írónő rendkívül mélyen átélte, talán fel is nagyította e kétféle hatás sorsmeghatározó szerepét saját fejlődésében, s bár mindig szabadulni szeretett volna családi gyermekkori emlékeitől, ez sohasem sikerült neki. „Bensőmnek folytonos és küszködő kettőssége, az igen kétféle örökség tusája — mit nagyon analizáló tudatos voltommal minden lépésemben nyomról nyomra kísérek. Hiszen azt is mondhatnám: ez a csata karakterem, megváltozásaim, történéseim története" — írta magáról egyik önéletrajzi jegyzetében. S ezt fogalmazta meg egyik legteljesebb értelmű versében, a Morvamezőtől Uráig című hatalmas erejű vallomásában is: Mert leigázott, szlávos apák hős félelmében reszket a lelkem, szegény. S így tisztelve — kijátszhatom a dolgokat gyengén, ravaszul — apáim gyermeke, én. S lám, furcsa-e, szégyen-e? —Anyám véreit is a vérembe leltem. Vércseszemű, lobogó, nagyhomlokú, kislovú had, Verecke után a lápos, puszta Urában kicsiny urak, Kik évezerig „ellenszegülének" bús garral a zsombékos telken. Hol új udvar állt, finom idegenség, bő árnyú, kegyes királyi palást. Nem mentek el. Eb ura! Ott különb ember is koccintana nálunk. Igriccel ittak. Magukét. Szamosszeg a világ, és házuk a váruk! Igric, ha dicsérve nótába-szerezte, kacagva laktatták torkig a nyavalyást. Volt, ki paraszttal sohse szólt, köztük szeges ostorral járt csak, De nagy pestis-időn haló szemüket őfogta le csínján. Másik asszonynak esküdött, hogy gyűrűje ott lesz örökre az ujján, S egyszer... levágta gyűrűstől az ujját, hogy oda lökhesse elébe: „Lássad!" Hogy Kaffka Margit eljutott-e valaha anyai családjának fészkébe, „Ura urainak szigetére", életrajzi adataiból nem derül ki. Urán, Szamosszegen kívül levelezésében