Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
kadt és nem kaphatott irányítást az osztályparancsnoktól. Ezekben az esetekben is mindenkor megállta helyét és feladatát öntevékenyen, ügyesen oldotta meg. Pánik sohasem keletkezett századánál, mióta azt Plöhnenben átvette. Minden helyzetben feltalálta magát. Példaadóan, hősiesen vezette alosztályát. Nevét valamikor majd aranybetűkkel írják fel a lovasság hősi halottainak emléktáblájára. Glóriás elődeinek sorában méltó helyet fog betölteni! Hősi halálával az osztályt pótolhatatlan veszteség érte. Kiesésével alig maradt századparancsnokságra alkalmas tiszt.. 169 Az eredeti elvonuló alosztályparancsnokok közül már csak egy, az 5- század parancsnoka maradt meg. Két orosz foglyot hoznak be az osztályparancsnok harcálláspontjára. Eléggé megviselten néznek ki. Ruházatuk sincs jobb állapotban, mint az osztály legénységéé. Műveletlen, bárgyú fajták. Szemük állandóan riadtan jár körül. Attól félnek, hogy legyilkolják őket. Legalábbis elöljáróik azt mondták nekik. Ételt, cigarettát kapnak. Mohón esnek neki, mint az állatok. Az osztálynak az elmúlt nyolc nap alatti veztesége: 7 tiszt és 105 fő legénység. 14.30-kor a 2/II. huszárosztály parancsnoka 170 beérkezik alosztályparancsnokaival az osztályparancsnokságra, hogy átvegyék a védőállást. A csapat menetben van. Az osztályparancsnok melegen üdvözli őket, nemcsak azért, mert beérkezésük a „H" osztály számára megváltást jelent, hanem mert sok rég nem látott, kedves arcot, barátot lát viszont. Az osztályparancsnok a társ osztályparancsnokot nagyra becsüli. Szoros barátságuk régi keletű. Együtt jártak katonaiskolába. Kiváló, megbízható, higgadt, megfontolt, bátor katona. Összes századparancsnokai még az erdetiek, akik hazulról osztályával elvonultak. Az osztályparancsnok igyekszik a wolomini viszonyokat röviden, tárgyilagosan vázolni. Felhívja figyelmüket az itteni helyzet veszélyességére és komolyságára, sőt már az éjszaka várható orosz támadásra is. Leírja a „H" osztály „idegháborúját" ebben a védőállásban és az elszenvedett nagy veszteségeket. A 2/II. osztály harcértéke jóval nagyobb, mint a „H" osztályé. Mind a tiszti, mind a legénységi kötelékek még teljes hadilétszámon vannak. Az elmúlt hadműveleti időszak alatt alig volt vesztesége, mert már csak a halogatóharcok végén, Varsó előtt érte utol a lovashadosztályt. Luniniecben visszamaradva, bevetésben nem vett részt. A csapat szelleme, fegyelme kifogástalan. Ők is ismerik a „H" osztályparancsnokot. Tudják róla, hogy jó katona, nem begyulladós, nagyzoló ember. Mégis, mintha tájékoztatója alatt „H" osztályparancsnok néha egy-egy cinikus szemrebbenést, egy elfojtott ironikus mosolyt vélne észrevenni a jelenlévők arcán. „H" osztályparancsnok úgy tesz, mintha nem venné észre. Magában csak azt gondolja: Várjatok csak! Majd meglátjátok! Csak ne járjatok úgy, mint a „H" osztály! („H" osztályparancsnok nem csalódott. Sok veszteséggel, megtépázottan kerültek ők is Az eredeti (1944-es) naplóban erről a tragikus eseményről még ez olvasható: "Vele együtt elvesztettem osztályom oszlopos tagjait. Az egyedüliek és kipróbáltak a súlyos harcok alatt, amelyeket addig vívtunk és akikre minden pillanatban számíthattam: v. Solymossy, Lázár főhadnagyok és dr. Baross Dénes tartalékos hadnagy. Mind Lázár, mind Baross már aug. 27-én megsebesült, de így sem hagyták el helyüket az osztály válságos óráiban. Különösen a két utóbbi napon." Idrányi Ferenc alezredes