Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
vei megindul az úton Pruzana felé, pár száz méter után beleütközik az „F" csoport már vidáman menetelő éloszlopába. Mit keresnek ezek itt? Még az állásban lenne a helyük! Kiderül, hogy parancs bevárása nélkül, saját szakállukra elhagyták állásukat és erről a csoportparancsnoknak nem jelentettek. Magatartásuk a kis erdőben lévő részek esetleges teljes megsemmisüléséhez vezethetett volna. Ezen az estén ez már a második eset, hogy egy parancsnok csoportjával önként elhagyja harcban a helyét. Ez gyávaság és ezért hadbírói eljárás jár. Terhelő esetben a tiszt elveszíti rangját. A csoportparancsnokot éktelen düh fogja el. Heves jelenetben felelősségre vonja az „F" csoport parancsnokát. Utána az ezredcsoport-parancsnokon, reakció következtében, teljes apátia és elkeseredés vesz erőt. Ez a két eset bizonysága annak, hogy mennyire süllyedt a hadosztály tisztikarának egykor példás erkölcse! Már az idősebb alantos tisztekben sem lehet bízni! Hogyan lehet ilyen viszonyok között egy egységet vezetni? Előző estén, a lezajlott sok izgalmas esemény között történt egy tragikomikus is. Egyike azon keveseknek, mely a lovashadosztály lengyelországi harcai alatt előfordult. 22 óra körül ugyanis, midőn a harc a „H" ezredcsoport védőkörletének területén a sötétség beállta után lecsendesült, a hold éppen feljövőfélben volt. A 3- huszárezred egy lovas járőre Poroslany felől az úton lépésben közeledett. Kereste a saját vonalát. Midőn az „F" csoport állását kb. 200 méterre megközelítette, a félhomályban váratlanul szemben találta magát egy T-34-gyel. Körülötte semmi mozgást nem észlelt. A járőrparancsnok a magas gabonától félig rejtett tankot nem ismerte fel. Azt hitte, pihenő német páncélos. Nyugodtan lovagolt tovább és amint melléje érkezett, lovaglópálcájával megütögetve a tank tornyát, bekiáltott: - Wie gehtes, Kameraden? (Hogy vagytok, bajtársak?) Errefel a torony teteje kinyílt és a járőrparancsnok legnagyobb rémületére egy bozontos, bőrkabátos, orosz fej bukkant fel. Nem kell mondani, hogy erre a látványra a járőrparancsnok csapatával ész nélkül sarkantyúba vette lovát és bevágtázott a védővonalba. Ott a váratlan lódobogás nem kis riadalmat okozott. A járőr csak arra emlékezett vissza, hogy a muszka, meglátva az ellenséges lovasokat, szintén gyorsan lecsapta a torony fedelet. Valószínűleg attól félt, hogy kézigránátot fognak bevágni a tankba. Meglepetésében még tüzelni is elfelejtett. Júl. 16. Ettől kezdve a lovashadosztály visszavonulási útján komolyabb bevetésekben nem vett részt, csak kisebb halogató harcokban. A még átélt, egyes, utolsó pillanatban való elválások a nyomon követő ellenségtől azonban minden nap meghozták a velük járó izgalmakat és a mindenkori erőltetett menetek az utat igen fárasztóvá tették. 156 Az eredeti (1944-es) napló júl. 25-i bejegyzése szerint ezen a napon újjáalakultak a 4/II. huszárosztály szervezetszerű alakulatai, immár szinte teljesen gyalog: Osztálytörzs: Szabadhegy alezredes, Hárshegyi zászlós, Dr. Romhányi Gyula főhadnagy, Tóth főhadnagy, gh. (Tóth Ferenc József /Nyíregyháza, 1913- dec. 23. - ??/ hivatásos gazdászati tiszti tanfolyamot végzett, 1941. nov. l-től főhadnagy. 1944. május 15- és 1945- jan. 16. között a 4. huszárezred, majd a 4/II. osztály GH. főnöke.). 27 fő, 11 ló és 3 országos jármű. Rádiós szakasz: Ignác törzsőrmester, 16 fő, 4 ló, 2 országos jármű és 2 db R/3-as rádió. Árkász szakasz: Bánó főhadnagy (Bánó Elemér /Nagykároly, 1917. febr. 25. -/.hivatásos tiszt /Ludovika Akadémia, 1939./, 1941. nov. l-től főhadnagy, 1944. nov. l-től százados. 1943. febr. 15-től, 1945. jan. 5-ig, sebesüléséig, a 4.
