Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

át kell vágnia magát. Nem kell mondani, hogy ez a hír milyen nyugtalanságot keltett a csapatban. Hogyan lehet ezt majd végrehajtani evvel a fáradt, „kinyírt", gyenge fegyverzetű egységgel. Éjszakára az osztály a dombvonulat aljában a 3- huszárezredtől délre elterülő széles burgonyatáblában, alosztályonként csoportosulva, hirtelen kiásott rókalyukakban lassan nyugovóra hajtja fejét. Senkit sem kellett álomba ringatni. Júl. 11. 3 óra tájban az osztály nagy mozgásra ébred. Éjfél után ugyanis a 3- huszárezred vaklárma következtében elhagyja állását. Az osztályon keresztül özönlik vissza. Ezzel a „H" osztály is igen kellemetlen helyzetbe került. Bár kis idő után sikerül felfogni és állásukba visszaterelni őket, az ellenség oda beszivárogva, minden pillanatban az osztály nyakán lehet. Az izgalom mindenkinek a szeméből kiveri az álmot. Pirkadatkor kiderül, hogy nem mentek vissza eredeti védővonalukba, hanem az osztály előtt pár száz lépésre ásták be magukat. 4 órakor az osztály az ezredparancsnoknak azt a parancsát veszi, hogy foglalja vissza és szállja meg a 3- huszárezred által feladott dombhátat. Az osztályparancsnok az osztályt riadóztatja. Mialatt az alosztályok készülődnek, segédtisztjével és az alosztályparancsnokokkal lóháton előrelovagol a széles dombhátra terepszemlére és tájékozódás végett. Útközben abban reménykedik, hogy az ellenség még nem foglalta el a vonalat és oda simán feljutva, a védelmet még idejében meg fogja tudni szervezni. Kettesével - páronként 10-15 méter távközre — lovagol a csoport ügetésben a magas gabonatáblában. Élen az osztályparancsnok és a segédtiszt, mögöttük 10 méterre a trombitás egy csapatcsendőrrel, utánuk két lóápoló. Majd ezek mögött az alosztályparancsnokok következnek. Minden csendes. Rekkenő meleg kezdődik. A hajnali órában egy falevél sem mozdul. Amerre csak ellát a szem, egy gabonaföld az egész dombhát. Messziről csak az alexejki templomtoronynak hegye látszik. Bár ez rossz érzést kelt, az osztályparancsnok úgy véli, a magas gabona eléggé rejti a csoportot. Egymással csendben beszélgetve, a helyzetet mérlegelve, nyugodt tempóban kocog felfelé a kis társaság a domb pereme felé. Váratlanul ellenséges páncélos tűzcsapást kap a kis csoport. Két-három éles lövés süvít el közvetlenül a lovasok feje felett. Ösztönösen mindenki a szélrózsa minden irányában szétugrik a legközelebbi fedezékig, illetve takarásig. A „piszkok!" - tehát már megelőztek minket és valószínűleg a templomtoronyból is figyelhetnek! - villan át mindenkinek az agyán. A pontos becsapódásokból arra is lehet következtetni, hogy az ellenség közel van és jó megfigyelő lehetőségekkel rendelkezik. A két első lövés közvetlenül az osztályparancsnok és a segédtiszt mögött csapódott be. Kiderül, hogy az utána lovagoló két pár emberei és lovai megsebesültek. A csapatcsendőr meghalt. Ismét a jó Isten akarata volt, hogy a többieknek semmi bajuk nem történt. Ebből az eseményből okulva, nem marad más hátra, mint a domb peremvonala mögött a támadáshoz csoportosulni és megszervezett tűzrendszer oltalma alatt előnyomulni és a régi védőállást kézbevenni. Az előnyomulás rekkenő hőségben 8 óra tájban indul. A századokból csak az 5. század volt többé-kevésbé ütőképes és rendelkezett néhány tűzfegyverrel. A 4. és 6. századnak csak karabélya volt. Ez egyenlő volt a husánggal a fölényes ellensé-