Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

sát elárulni. Éjjel az ellenség időnként a védőállásra nyomjelző géppuskatüzet ad le. Ezt a muszka - főleg saját maga megnyugtatására - előszeretettel teszi. Viszont mialatt megvilágítja a terepet, a védőállás irányából is eléggé pontos megfigyeléseket lehet eszközölni. Sőt még a nehézfegyverek tüzelőállását is meg lehet állapítani. A németek öt-hat rohamlöveget gyors tartalékul a hadosztály rendelkezésére bocsátottak abból a célból, hogy helyi ellenséges betörések esetén támogassák az ellentámadó csoportokat. Ezek általában a hadosztály törzsszállása körül állandó készültségben voltak elhelyezve, hogy bármikor kéznél legyenek. Ezeknek a német rohamlövegeknek parancsnoka Untersturmführer (SS-hadnagy) Fritz Flossner volt az SS-Totenkopftól. Igazi vagány, szertelen, lelkiismeretfurdalást nem ismerő SS-legény. Felemlítése ezen a helyen talán nem lesz teljesen érdektelen, mert prototípusa a német feketeinges SS-páncélosok tagjainak. Személyisége és viselkedése egyben hű mása az összes hasonszőrű, alacsonyabb beosztású SS tagjainak, és mint ilyen bizonyára érdekelni fogja az olvasót és az utókort. Bármilyen kalandra - lett légyen az harc, nő vagy „szajré", lopás, fosztogatás, legális vagy illegális kapható, ha neki „megéri" az eset. Sopron környéki (Burgerland) „ponzichter"

180 családból származik. Apja falusi tanító volt. Az SS-be önként jelentkezett és elbeszéléseiből kivehető, hogy nem egy embert tett el láb akii, nemcsak nyílt harcban, hanem bírósági tárgyalás ítélete nélkül is. Mivel magyarul tökéletesen beszélt, a Totenkopf őt vezényelte a lovashadosztályhoz. Frici igazi „strici", félművelt, beképzelt, prepotens

181 és modortalan. Magasabb rangú magyar tisztekkel is csak félvállról beszél, hányaveti módra, azoknak nem kis bosszúságára. Egyeseket, kikkel nem szimpatizál, ignorál.

182 Gyengéje az ital és a nők. Mindkettőből kevés volt a fronton, így szomjúsága sohasem elégült ki. Viszont kitűnő páncélos. Mesterségét kiválóan értette, merész és vakmerő. Az osztályparancsnoknak a legveszedelmesebb helyzetekben is gondolkodás nélkül a vakmerőségig menő segítséget nyújtotta és élete kockáztatásával nem egyszer rántotta ki az osztályt a bajból. Más pedig nem kellett az osztályparancsnoknak. Bátorságáért megbecsülte. De a vagányság éppúgy a vérében volt. Ha valahová, a vonal valamelyik pontjára sürgősen kirendelték, előfordult, hogy csak órák múlva ért el oda. Útközben valahol elakadt. Vagy saját „zsebére" dolgozott vagy valami nő-kalandja akadt. Néha bejelentés nélkül elhagyta helyét és valami „egyéni akciót" hajtott végre. A hadosztálynak néha válságos esetekben, amelyekben a rohamlövegek azonnali bevetése égetően fontos volt, össze-vissza kellett telefonálni, végig az egész védőszakaszon, míg valahol megtalálták. Nem sietett el onnan sem, ha jó érezte magát. Többen a magyar csapatparancsnokok közül nem fogadták el egyenrangú tisztnek, mint ahogyan a német Wermacht tisztjei sem. Ha történetesen ilyen magyar parancsnokhoz küldték ki, akivel nem szimpatizált, vagy aki félvállról, lenézően, szigorúan csak szolgálati hangon kezelte, egyszerűen nem ment Sopron környéki német 1 prepotens - szemtelen, önhitt 2 ignorál - mellőz, semmibe vesz