Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
15 órakor az osztályparancsnok háza ismét „csim-bum" telitalálatot kap. Szerencsére a repeszdarabok olyan szobába esnek, amelyben éppen nem tartózkodott senki. Este az osztályparancsnok áthelyezi harcálláspontját Zielonka nyugatra, egy nagy villába, mely azelőtt a hadosztályparancsnok törzsszállása volt. Erre a területre — egyelőre — még ritkábban lő be az ellenség. E hely vezetés szempontjából előnyösebb. A törzsbeliek azonnal bunkert emelnek ki a háztól kb. 150 méterre, a Zielonkából déli irányban kifutó műút mentén. Ettől kezdve ez az osztályparancsnok harcálláspontja. A távbeszélő központ is ebben települ. A házban még fürdőkád is akad. Az osztályparancsnok elrendeli a törzsbeliek sorrendbeli fürdését. Ilyen luxusban senkinek sem volt még része hazulról való elindulás óta. Midőn az osztályparancsnokra kerül a sor és éppen benn ül a fürdőkádban, két tüzérségi lövedéket hall becsapódni. Egyiket a ház előtt, a másikat a ház mögött, kb. 100-100 méterre. Hirtelen átvillan agyán, hogy az ellenség „szűk villába" fogta a házat, ahogyan a tüzérek be szokták mérni magukat egy célra. A következő lövés a házba fog vágódni. Ezt már nem várja ki. Kiugrik a fürdőkádból és anyaszült meztelenül kirohan a ház udvara szélén kiásott óvóárokba, ahová ezalatt már az összes osztálytörzsbeliek behúzódtak. Nagy volt a nevetés, persze. Alighogy az osztályparancsnok beugrik az árokba, a harmadik lövés is beérkezett és kihasította a ház egyik sarkát. Közben az ellenséges tüzérségi tűz is felélénkül és jó darabig mindenki együtt marad az árokban. Valahonnan egy köpeny is előkerül. Az osztályparancsnok belebújik. Az ellenséges tűz ellenére a mulatságos jelenet jó kedvre deríti a társaságot. Jobb híján egyik tréfás kiszólás, anekdota a másikat követi. Ezek mind a nép száján születtek. Egyszerre elfelejtik, hogy háborúban, tüzérségi tűzben vannak. Pár percre mintha mindenki otthon volna baráti körben, csendes italozás mellett. Ezekből egy-kettő népies eredetiségénél fogva megmaradt az utókornak is. Többek között az egyik huszár megszólal: - Tudjátok, ha latrinára megyek dolgomat végezni, mindig szegény édesanyám jut az eszembe. - Aztán miért? - kérdi egy másik. - Azért, mert mikor kölyök voltam, szegény édesanyám azt szokta mondani: Kisfiam, ha szükségedre kell menned, messzire elkerüld a házunk tájékát! Hát, most aztán igazán messzire elkerültem a házunktól! Tetszik a történet. Mindenki nevet. Megszólal egy másik: - Nekem is mostanában hányszor eszembe jut, hogy mennyire jó lett volna, ha édesanyámnak igaza lett volna. - És miért? - kérdik többen. - Mert mielőtt megszülettem volna, anyám biztosra vette, hogy leánya lesz. Este, hosszú idő után, megered az eső. Hűvösebbre fordul. Beköszönt az ősz. A köpönyegek előkerülnek. Szept. 4. Délelőtt nyugalom. Most már nap mint nap mindenki várja a német váltás beérkezését. A németeknek azonban látszólag nem sürgős. Kora délután
