Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

hajamat. Kicsit szomorúan nézem a haj fürtjeimét. A hadnagy úr közben elment vételezni. Riadó van és várjuk a légitámadását. Egyszerre keleti irányban nagy tüzet látunk. Három hatalmas lángnyelv nyeli a házakat. A térkép alapján Lohiszyn városra gondolok, mely tőlünk úgy 15 kilométerre lehet. Ezt a feltevésemet később a menekülő lakosság igazolta. Sokáig nézzük a tüzet, ami lassan mindent elhamvaszt, míg végre kialszik. Felöltözve fekszünk le. Július 12. Korán kelünk és megyünk Molodowba élelmet vételezni. Ez a község vagy 10 kilométerre van tőlünk. A falu templománál megállunk, itt várjuk a német szállítókat. Mivel ma a pravoszláv Péter és Pál nap van, kinyitják a templomot és a lakosság lassan kezd gyülekezni. Később bemegyek a templomba. A hadműveleti területen első ízben vagyok olyan templomban, amit nem romboltak le, és ahol istentisztelet is van. Később befut a német gépkocsi az élelemmel. Lassan szétosztjuk az élelmet és a gépkocsira rakjuk. A lótáppal pedig várom az alosztály szekereit. Dél felé vége az istentiszteletnek, a hívők is lassan szétszélednek. A templom körüli ácsorgás szokása itt is dívik. Lassan aztán mindenki elmegy és én megint egyedül maradok, csak a kirendelt őrség van itt, és egy kozák őrszem. Ez egy fiatal kozák, akit a németek fogságba ejtettek, és beállt a németek mellett harcoló kozák seregbe. Elég jól tud szerbül, mert járt Hovátországban is. Három bátyja orosz katona. Tőle tanulok meg sok olyan orosz szót, amit eddig nem értettem. Az alosztályaink eddig még nem jöttek, pedig már este 7 óra körül jár az idő. Az őrség vajban sült burgonyával kínál meg. Közben kerítettek egy tyúkot is, most azt sütik. Végre megérkezik az árkászszázad vételezője és elviszi a járandóságát. Nemsokára befut a gépkocsink is. Értem jöttek és két alosztály zabját fogjuk magunkkal vinni. Az imént elhaladó árkászokra rálőttek, s így ők is kézben tartott karabéllyal jöttek. Megpakolunk, elindulunk, de nem sokáig megyünk, mert egy hídnál elakadunk. Itt volt a lövöldözés, ezért kézben tartott karabéllyal őrködöm, amíg a többiek lerakják a zab felét. Összesen öten vagyunk. A terep zsombékos, kisebb-nagyobb bokrokkal. Tőlünk vagy 300 méterre az erdő. Mindjárt sötétedik, már alig látunk. Végre sikerül átjönnünk a hídon. Most már csak az erdő van előttünk. Ketten a karosszéria tetejére fekszünk, ketten a sárhányókon helyezkednek el. Mindnyájunk kezében töltött karabély. Az erdőben olyan sötét van, hogy az ember az orráig sem lát. Ekkor már a kocsi előtt megyünk: „jobbra, balra, középen" szavakkal irányítva gépkocsit. Az erdő csak úgy zúg a kiáltásainktól. Végre világosodni kezd és kiérünk az erdőből. Mindjárt elérjük az I. osztály körletét és tovább nem megyünk. Félünk a felázott úttól és az esetleges támadástól. A veszély elmúltával jó kedvünk kerekedik, hogy sikerült élelmet hoznunk. Megfelelő helyet keresünk, majd a gépkocsi tetetjén a zabon fekvőhelyet csinálunk és alszunk. Július 13. Korán reggel ébredünk. Az éjszaka tisztességes eső esett, mert a ponyva is átázott. Elindulunk a mi körletünk felé. Az eső újra esik, s zuhogó esőben érünk haza. Nagy örömmel fogadnak, mert már féltek, hogy valami bajunk esett. A zabot azonnal visszük az 5. és a 6. századnak. Itt egy kis nézeteltérés támadt a zab miatt Bay Lóránd főhanagy úrral. Visszafelé az autó újra betegen szuszog, alig tudunk hazaérni. Újra élelem szétosztás. Ez eltart délig, majd rendet csinálunk, ezzel a mai napra szánt munkát elvégeztük. Megberetválkozom, mert megint elmaradtam két napot. Egy kis ládát csinálunk Adamek szakasz vezetővel apró-cseprő 72