Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

is cisnáltunk. A pinszki repülőtér körül megáll az egész vonat. Egy német gépkocsioszlopot engedtünk át, s így megint felbomlik az egész rend. Közben az élen haladó kocsis elalszik, így a II. osztály eleség- és málhavonata elmegy. Mire feleszmélünk ennek a részlegnek már híre sincs. Előre küldenek egy hírvivőt, azonban ő sem találja őket. Ezért maradunk az úton és tovább menetelünk. Július 9. Reggel korán ébredünk és előre megyünk Bielawszczynára, mely Pinszktől nyugatra van néhány kilométerre. A faluban dr. Káldy Lajos százados úrral találkozunk és megtudjuk, hogy ide kellett volna jönnünk. Visszafordulunk és megyünk Pinszk felé. Akkor láttam, hogy ez egy egészen nagy város. Mivel a vonatrészleget nem találtuk az úton, visszafordultunk a faluba. Itt akkor kezdtek ébredezni és itt találtuk az elveszettnek hitt részlegünket is. Lepakoltunk és elkezdtük az élelem kiosztását, közben újra bemegyünk vételezni Pinszkbe. A hozott élelem egy részét szintén kiosztjuk. A faluban rendezkedünk be, itt van az ezredtörzs is. Közben befutnak a csapatok és bőséges ebéd után tovább mennek északnyugat felé az új állásokba. Parancs jön, hogy az itt lévő élelmet ki kell osztani, de nagyon gyorsan, mert az alosztályok vonatrészlegeinek követniük kell a csapatot. Ez az első eset, hogy önállóan osztom el az élelmet. Gyorsan végzünk a munkával, pedig pedig igencsak megleptek minket a századok vételezői. Az élelem szétosztása után jól lemosakszom. Ez az első eset, hogy nem tudok fehérneműt váltani, mert az a málhavonaton maradt. Amikor elindultunk, nem tudtam, hogy ők előre mentek. Utána egy kis rendet csapunk és már be is esteledik. Kiültünk a ház elé és nézelődtünk. Közben a velünk szemben tanyázó németeknél szólt a rádió. Egyszerre különös jelzést hallok és a Lili Marlen kedves dallamát. így mindjárt tudom, hogy ez a belgrádi rádió. Egy pár percre honvágy fog el, de mindhiába, mert jó pár száz kilométer választ el az otthonomtól. Július 10. Reggel a hadnagy úrék a gépkocsival bemennek vételezni Janowba, azonban üres kézzel térnek vissza. Közben elkészülünk és én is elhelyezkedem a gépkocsi sárhányóján. Megyünk Pinszktől északra, útközben találkozunk az osztálytörzs eleség- és málhavonatjával. Ezután egy földúton haladunk, melyet lombos fák szegélyeznek, úgyhogy egész kellemes az utunk. Errefelé találjuk az I. osztály málhavonatát. Rudka falunál rátalálunk az I. osztályra. Itt tudjuk meg, hogy nekünk Dostojewoba kell menni, mert a németek ide szállítják a mi élelmünket. Útközben baj bajra halmozódik. Elromlik az autónk, majd egy patakban az átkelés alatt elakadunk. Sok kínlódás és emelgetés után végül a páncéltörő ágyús század Botondjai húznak ki minket. Alig megyünk pár száz métert, újra elakadunk. Nem is csoda, mert irgalmatlan nagy a homok. Nagy nehezen újra indulunk és nem sokára egy faluba érünk, ahol már a mieink vannak. Végre befutnak ide a német tehergépkocsik az élelemmel és a lótáppal. Ahogy vételeztünk, azonnal osztani kezdem a lótápot. Itt az egész ezred összes vételezője és én magam vagyok. Közben egy másik jegyzékre írom a kiadott kenyér mennyiségét is. Úgy este 11 órára leszek kész mindennel. Már elemlámpa mellett dolgozom. Jól lemosakszom és azonnal elalszom. Július 11. Korán ébredek, mert a lótápot, tovább kell osztanom azok részére, akik az éjjel nem vitték el. Ez megint eltart délig. Délután lemegyek fürödni a folyóhoz és kimosom a fehérneműt. Utána nyiratkozás és egész gh. részére. Ugyanis parancsban rendelték el a rövid haj viselését. Elsőnek nekem veszik le dús, göndör 71