Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

Közben szakad az eső és így érünk Kozangrodekbe. Itt delelünk és szárítkozunk, mert közben az eső is elállt. Este kapjuk a parancsot az indulásra. Úticélunk ismét Dworzec. A faluban ránk ismernek és mindenki a régi helyére megy. A házbeliek nagy örömmel fogadnak minket. Július 4- Reggel korán kelünk és megyünk felvételezni Luniniecbe. Itt a nehézfegyver századnak leadjuk az élelmet. A városban óriási a pusztítás. Mind a magyar, mind a német ellátó oszlop romokban. A sütöoszlopunkat telibe találta egy bomba. Végül találunk egy német ellátó oszlopot és itt vételezünk. Az élelmet gépkocsira rakjuk, kenyerünk azonban nincs. A németek a városban a fontosabb létesítményeket robbantják, nagy detonációk hallatszanak. A város üres, a lakosság elmenekült. A szekerekre lótápot rakattam és ügetésben indultunk vissza Diatlowicze felé. Útközben találkoztam a vonat motorizált részével is. Őket követve, Bastyn után utóiértük a mieinket és besoroltunk. Menetelve egy erdőségbe érünk, melynek nincs se hossza, se vége. Ez a rész teljesen lakatlan. Ahol a deszkaút fel van szakítva, ott egy ember vagy egy ló lelte a halálát. Gyönyörű csillagos az ég, telihold van. Hosszú út után érünk Malkowiczébe. Itt beszállásolunk. A szabad ég alatt alszunk. Július 5. Gyönyörű, igazi nyári meleg reggel. Megmosdok, megberetválkozok. Délután elosztom a tegnap hozott lótápot. Ekkor befut a gh. gépkocsija is, és mindjárt keresnek, mert azt hiszik, hogy a városban maradtam. Nagy az öröm, amikor találkozunk. Az élelem kiosztása után én is megyek a gépkocsival. A faluból kiérve egy erdőben találjuk az 5. századot. Kiosztjuk nekik az élelmet és indulunk tovább. Csapatunk most a lusino-luninieci vasútvonalat védi. Egy elhagyott és félig leégett faluban találjuk a nehézfegyver századot. Itt az erdő váltakozik a síksággal, az út hol jó, hol nagyon pocsék. Végre elérjük a lusinoi vasútállomást, ahol az osztályparancsnokság van. Itt állomásozik a 4. század, a nehézfegyver század egy szakasza és a páncéltörők egy szakasza is. A környék teljesen lakatlan, ez már a senki földje. Álcázzuk a gépkocsinkat és pihenni térünk. Július 6. Reggel jól lemosakszom és első ízben napozok. A lótápot elrendezem, más dolgunk nincs, pihenünk. Mivel minden percben indulhatunk, mindenünk összekészítve. Dél felé lövészárkokat ásnak és az örséget megerősítik. Állítólag orosz gyalogság motoszkál nem messze. Estefelé Mihályi Iván alezredes úr, az osztályparancsnok személyesen adja ki a parancsot, hogy minden percben számolni lehet az indulással, tehát legyünk készen. Este sötétben érkezik Nyerges Béla zászlós úr a nehézfegyver század páncéltörő ágyús szakaszával. Lövegeiket az ellenség az első lövések után kilőtte. Alig tudtak kettőt megmenteni. Sebesültjeik is vannak. Július 7. Még alig van 1 óra, amikor riadó! Mennünk kell. Gyorsan felugrunk, a holminkat feldobjuk a gépkocsira és már indulunk is. Irány Luniniec. Nemsokára a lusinoi pályaudvar lángokba borul. Nagy a tűz, messzire látszik. A hold mintha szomorúbb lenne és bánatos arccal tekint le erre a szegény háborgó földre. Valahonnan előkerül egy szájharmonika. Vidám, pattogó, majd sírva-vigadó nóta száll messze a lengyel földön. Egy testvér nép földjén, akik talán a dalunkat nem értik, de érzik és tudják, hogy magyar ifjak járnak erre, akik békességet, szeretetet és boldogságot akarnak a szegény, meghurcolt népnek. Oh, te testvéri nép, meddig tudod még vinni e kegyetlen sorsnak nagy keresztjét? 69