Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

Sz. Gy.: Utána mi is megindultunk Pestre. Pesttől 18 km-re lehetett Bugyi község. Ott hajnal felé, már világosodott, hátulról adják előre, hogy felzárkóztak a páncélosok. Hát persze adtuk előre, hogy felzárkóztak a páncélosok. Mikor kivilágosodott, láttuk, hogy csillagos, szovjet páncélosok. Na akkor aztán szerte-széjjel! Akkor ment széjjel az ezred. Mert abban az időben úgy hangzott, hogy egy hadosztályt a Kárpátoktól irányítottak le Budapestre. Hogy Budapestet megvédik a háborútól, hogy ne tegyék tönkre. Budapesten voltak a németek, nekünk és a Kárpátoktól irányított hadosztálynak kellett volna őket megsemmisíteni. De ugyanezt a németek észrevették, és Hajmáskérre irányították a hadosztályt, minket meg Bugyi alatt széjjelvertek az oroszok. Én Bugyi után Eecsibe kerültem. Onnan elvezényeltek minket Vértes-Csákvár-Mór körzetébe. Akiket pedig széjjelvertek, tehát akik nem tudtak átjönni a Dunátúlon, azok meg bekerültek Pestre. Sz. Gy.: Szóval az volt a hiba, másképp zajlott volna ez le, ha Horthy Miklós mellett a magyar tiszteknek legalább 80 százaléka stabilan megáll. De az a baj, hogy Horthyt is elárulták. De miért? Mert voltak olyan tisztek a Honvédelmi Minisztériumban, akik tudtak az eseményről, hogy Horthy Miklós fegyverszünetet akar kötni az oroszokkal. És ezt a németek nem engedték. Ezért sikerült az, hogy Horthyt elvitették, és Szálasit pedig önkényesen kinevezték. M. I.: Én szolgálatban voltam, amikor fogságba estünk. Akkor hajnal 5 órakor. Én meg Pópa János. Csizmadia Jánosnak hívták a bírót, akinél be voltunk szállásolva. Az ezred lehagyott kettőnket eligazítónak. És akkor mi az oroszok közt maradtunk. Egy fahídon ment át az ezred a Dunán, és akkor megadták nekünk a papírt, hogy milyen vonalon menjünk utánuk. Igen ám, de egy teherautó, illetve egy lőszeres gépkocsi alatt egy fahíd leszakadt, utána felgyújtották, égett, lángolt. Azon nem tudtunk keresztülhaladni. Közben balról láttuk, hogy gépkocsioszlop húzódik befelé. Akkor ment az ezred át Tökölre. És akkor azt mondtam a Popának: Jancsi, az ezrednek már csak a lófogatai vannak hátul. A seregvonatot kellett volna eligazítani nekünk. Úgy aztán mi megindultunk a vonalon kifelé, de nem tudtunk átmenni, mert egy mély patak volt ott, merdek parttal. Úgyhogy bizony az egyik ló nekiment, a másik nem akart menni. És így csúsztunk le. Rádőltünk, a nyaka mellé tettük a fejünket, és lecsúszott a ló. Na akkor úsztam vízben, meg lovat is akkor úsztattam. A feje volt kint, meg nekünk is, meg a vállunk. Mindenesetre kivergődtünk aztán. Igen ám, de jobbról is jöttek a kövesúton, ott meg már az orosz fogatok jöttek. Na mondom, nézd csak, úgy aztán mi az előre vonuló orosz katonák, illetve fogatosok között vágtunk ki. Ott voltunk mindaddig a pótezreddel, míg be nem értünk Szigetcsépre. Látjuk, ki van írva: 4. huszárezred parancsnokság. Hát akkor lehet, hogy rosszat cselekedtem. Meg Pópa is. Mert mi nem szóltunk az öreg ezredesnek egy szót sem, be vágódtunk a kapun. Hárshegyi Frigyes zászlós úr volt a segédtiszt. Hát ti megvagytok, mert mi már elkönyveltünk benneteket, hogy oroszok kezében vagytok. Mondtam, hogy mint jártunk, itt vagyunk. Kérdezzük, hol van az ötödik század. Mondják aztán, hogy Szigetcsép nevű községben. Na, mi odamentünk. így volt nekünk lovunk. S. K.: Nekünk volt is lovunk. M. I.: Két hete voltunk már ott, amikor egy hajnalban 5 órakor kimegyek az útra, még akkor sötét volt ám. Hallom, csoj, csoj. Visszamegyek, s kérdem: te Jani, 47