Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

elszakadt, a többit meg elvagdalta a kocsis, és a két lóval eljött. A szekerünk maradt oda. Teljes egészében együtt lovagoltunk a százados úrral. Egyszer kaptunk egy partizántámadást. És akkor is azt mondta a százados úr, senki engem el ne hagyjon, távol ne menjen, utánam jöjjön mindenki! P. A.: Amikor bevagoníroztunk, a létszámot már tudta minden század, a legnépesebb az ötödik század volt 53 fővel. A negyedik a század kilencedmagával maradt, azt hozzánk csapták, és így amikor hazajöttünk Nagykőrösre, az Arad felől jövő pótszázaddal egészítették ki őket. De még azzal sem volt meg a hadilétszám. Sz. Gy.: A legkevesebb vesztesége az ötödik századnak volt, mert olyan parancsnokaink voltak, mint Szentgyörgy völgyi Gábor, Halmos Pál, Karács Zsigmond, Somogyi Zoltán, Dégenfeld Ottó, Marjay Valér. P. A.: Október 9-én volt az első harcérintkezés, Tiszaugnál átléptük a Tiszát, és aztán összecsaptunk. Bent folyt a harc egészen Alpárig. S. K.: Akkor kaptuk az első ütközetet Magyarországon. Sz. Gy.: Már mikor mi Magyarországon mentünk, a magyar határra, Alpár, Szentes, Csongrád, akkor már a kassai 54-es határ vadászok is azon a vonalon voltak. P. A.: Október 13-án, 14-én tömegtámadást intézett az orosz a Pipis-halomnál. És ott sebesült meg Márkus Mihály szakaszvezető, mert biztosítást nem csináltak, mert már nem volt kivel, lőttek egy völgy katlanba, ahová begy ültek az oroszok, lakaszálták őket, és nem is egyszer. És akkor egy orosz katona pedig felkúszott a dombra, és oldalról bevágott egy kézigránátot, Gálik Mihálynak kiment a szeme, Márkus megsebesült, szóval teljesen kikészültek. És akkor Nagy Dániel százados úr, aki Szentgyörgy völgyi százados úrtól átvette a századot, engem elküldött, hogy keressem meg a tüzéreinket. Az ötös gépvontatású tüzérosztályt. Ez volt 14-én estére. Azt mondja, nagy a beszivárgás, papírt nem viszel. Gyere, nézd meg a téképen, itt vagyunk. Ide kérjük a tüzet, mert reggel 8 órakor támadunk. Én el is indultam, már jó sötét volt, amikor egy kapualjban találtam egy katonát, és azt mondtam: földi, ki vagy? Azt mondja, hogy az ötös gépvontatású tüzérekhez tartozik. Mondom, titeket kereslek. Nekem van ott egy földim, a mai napig él, de már nagyon beteg, egy szakaszvezető, és kérdem, hol van a parancsnokod? Akkor jön is velem. Elmondom a parancsnoknak, miről van szó. Megmutatom a térképen, hogy reggel hová kérünk tüzérségi tüzet, mert 8 órakor megindul itt a támadás. Hát ez következett be. Arra is emlékszem, hogy a támadás sikerült. Elfogtuk még az oroszok mozdonyállását is, meg a konyhájukat is, amiből egynémely még a kecskeméti tanyára is eljutott. Sok volt a zsákmány. Amikor vége volt az ütközetnek, ott állunk a dülőút mentén, és egyszer jön az ezredhírvivő egy szóló motorkerékpárral, hogy vége a háborúnak. Mi a csuda, mit beszél ez az ember, hát még most hagytuk abban. Nem tudtunk átmenni az úton, mert Kecskemét felől jöttek a 2-es huszárok. Hát ez lett volna az a bizonyos kiugrási idő, hogy gyülekezzenek a huszárok Pest alatt, ekkor Kecskemétnél leállítottak minket. M. I.: A fegyverszünet bejelentésekor az egyik kocsma előtt, az egyik oldalba lerakták a magyarok a fegyvert, másikba az oroszok, és bent ittak. Az oroszokkal megvolt a nagy barátság, egyszercsak jön egy ruszki harckocsi, visszük az egyik sor puskát, ők a másikat, vége a barátságnak. 46