Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

M. I.: Hát én kb. 36 kilométerre voltam Varsótól abban az időben, amikor Varsót körülzárták a németek. Már a vezetéklovakat mi elvittük hátra, mert akkor már teljes egészében le voltunk lovasítva. Az ezred lovai hátul voltak. Ott voltunk mi is. Láttuk a repülőket, egymás után szórták a bombát a városra. Felhőt alkotott a füst, Varsó úgy égett. Az a mély dübörgés állandóan hallatszott ott is, ahol mi voltunk. És voltak Varsóból menekültek, nem tudom, milyen Váceknek hívták azt a bácsit, akiknél voltunk, és annak a keresztlánya Varsóból oda kimenekült. Nemcsak magában, többen is. Szép, csinos szőke lány volt. És ő mondta, hogy milyenek voltak a magyar huszárok, azok nemhogy bántották volna őket, hanem még élteit is adtak. És eresztették őket a várostól, de a németek meg lőtték azokat, akik menekültek. Mert ott megtámadták a partizánok a németeket. Ezért vették körül Varsót. Sz. Gy.: Az első vonalban a magyar katonák nem harcoltak Varsónál. Ott csak a németek voltak a tűzvonalban, mi hátul voltunk biztosítékként. P. A.: Varsónál sebesült meg Halmos törzsőrmester, Balogh szakaszvezető, ott sebesült meg T. Szilágyi Jóska, ő kórházba került, és a kórházban halt meg, onnan jött az értesítés. Szeptember 13-án, Horthy külön parancsára kivontak bennünket a Varsó környéki harcokból, és Welco-Veglovában gyülekeztünk. Ott tudtuk meg, hogy augusztus 23-án a románok kapituláltak. S. K.: Nagy támadást kaptunk a Visztulánál is, a Búgnál is, ahol 9 napig voltunk bekerítve. És éheztünk is, mert ott enni is alig kaptunk. Nehezen hozták be oda az ételt. M. I.: Szeptember 16-án értünk haza, Magyarországra. Akkor jöttünk haza, és az ötödik századnak volt egy szerelvénye. A negyedik században meg a hatodik században összesen nem voltak annyian, mint mi. Úgyhogy mi többen voltunk, mint az a két század. Miért? Mert olyan parancsnokunk volt, mint Szentgyörgyvölgyi százados úr. Én a sarkában voltam nagy általában, mint hírvivő. Egyszer jött Mikle Imre, újfehértói ember volt ő is, az ezredparancsnoknál mint szakaszvezető volt hírvivő. A BMW-vel járt, motorral. Hozta a hírt, hogy ebben és ebben az irányban támadni kell a szovjet páncélosok ellen. Erre azt mondja a százados úr, fiam, menj vissza, ülj le egy bokorba, szívj el egy cigarettát, pihend ki magad, jelentsd az ezredes úrnak, sehol az ötödik századot nem találtad. Ekkor nem szólt semmit a százados úr, csak azt mondta, hogy elkészülni, lóra, irány utánam. 0 tudta, merre kell menni. Ez kétszer, háromszor is megismétlődött. Akkor összehívta az összest, a századot. Azt mondta, fiam, ilyen és ilyen parancsot kaptam. Szép nagy szeme volt, de az még jobban kidülledt. Kikért és miért vérezzünk el? Nincs kiért és miért. A muszkákért vagy a germánokért? Bizony isten, így mondta ezt. S. K.: Erővel, idegesen. M. I.: Tartsa meg mindenki magának, amit hallott! Elkészülni, lóra, irány utánam! Ez így történt. A hazajövetel után, Nagykőrösön pakoltunk ki. Hát nem éppen úgy. Július 4én be voltunk kerítve. Délután 2 órakor szabadultunk ki a körből, akkor nyitottak egy utat a németek. Kérem szépen, mi, az ötödik század teljes egészében lovagoltunk kifelé, egyetlen egy szekerünk maradt csak oda. Egy kis éren kellett átmenni, egy lapos mentén, és a kocsi meg volt terhelve és elsüllyedt. Az egyik istrángja 45