Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 38. Nyíregyháza, 1994)

Cselényi István Gábor (Nyíregyháza, 1943. augusztus 23.) Görög katolikus papi családból származik. A versek szeretetét és a költői hajlamot családi örökségként hozta magával. Édesapjának már diákkorában verseskötete jelent meg. O maga is papi pályára lépett, Nyírszőlősön görög katolikus lelkész, a nyíregy­házi Hittudományi Főiskola tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs­Szatmár-Bereg megyei Tudományos Testületének titkára, a Hívogató című népfőiskolai havi lap főszerkesztője. Gimnazista korában kezdett verset írni. Az újságok és folyóiratok mellett számos antológiában szerepelt {Isten ege alatt, Tájak és ízek, Kezemben piros alma, Ikarosz készülődik). Első önálló kötetét (A dolgok belseje) a budapesti Antikva Kiadó jelentette meg 1988-ban. Vasvári Pál hagyatékát feldolgozó irodalomtörténeti munkáját (Bús napok) 1989-ben Tiszavasváriban adták ki. Gyermekversei Szót szerelek címmel 1990-ben láttak napvilágot. Válogatott versei (1956-1990) Kimondalak címmel 1991­ben kerültek az olvasók kezébe. A szépirodalom mellett jelentős elméleti (teológiai-filozófiai-szociológiai) munkásságot is folytat (A hit párbeszéde, 1989). 181

Next

/
Thumbnails
Contents