Nyíregyházi huszárok hadinaplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 35. Nyíregyháza, 1993)
12. A gyalogszázadok mozgókonyhái is csak később érkeznek be, addig is az elöl lévő gyalogrészek élelmezését a rendelkezésre álló mozgókonyhákkal a védőkörlet parancsnokok úgy szervezzék meg, hogy a kint lévő részek élelmezése csorbát ne szenvedjen. 13. Mindkét védőkörlet parancsnokának, a lovas tüzérosztály és a huszárüteg parancsnokának részére a folyamszakasz mentén lévő vonatkozási pontokat tartalmazó vázlatokat kiadom azzal, hogy az alárendelt egységeiket rajig bezárólag lássák el. Kapják: Schwartz alezredes, vitéz Mikecz őrnagy, az 1. lovas tüzérosztály, a 3. és 4- huszárüteg parancsnokai. Makay ezredes, ezredcsoportparancsnok. Szeptember 13-án az elrendelt felváltás minden különösebb esemény nélkül megtörtént. A felváltott részekből csoport tartalék alakíttatott meg, mely Bárdió százados parancsnoksága alatt 2 lovasszázadból, 1 géppuskás szakaszból (2 géppuska), 1 árkászszakaszból, 1 páncéltörő ágyús szakaszból (2 páncéltörő ágyú), 2 légvédelmi gépágyúból és 1 távbeszélő szakaszból állt. A lovasdandár-parancsnokság által alárendelt 2 légvédelmi gépágyú az alábbi feladatot kapta: az egyik gépágyú Basmacska nyugat területén megy tüzelőállásba azon feladattal, hogy a Basmacskán lévő csoport tartalék légvédelmét lássa el. A másik gépágyú a déli védőkörlet parancsnokának rendeltetett alá azzal, hogy a Kanceropol területén lévő vezetéklovak légvédelmét lássa el. Már előzőleg egy légvédelmi gépágyús félszakasz vitéz Mikecz Kálmán őrnagy védőkörletének rendeltetett alá. Egész nap folyamán az ellenség az elől lévő részeket tüzérségi és aknavető tüz alatt tartotta. Az északi védőkörletben 17.30-tól 18 óráig az ellenség vitéz Mikecz őrnagy harcálláspontját tartotta tüz alatt közepes tüzérséggel. Ez alkalommal az osztály harcálláspontján tartózkodott az ezredparancsnok a lovasdandár vezérkari főnökével, Simon László 147 vezérkari századossal. Ezen ellenséges tüz kövekeztében a veszteség: 2 halott, 4 sebesült (2 súlyos, 2 könnyebb), 23 ló elhullott, 9 megsebesült. Az éj folyamán a déli védőkörlet szintén szórványos tüz alatt volt. A sötétség beálltával a déli védőkörlet horhosainak Dnyeperbe torkolló völgyeit a lovasdandár utászszázada műszaki zárral lezárta. A nap folyamán a védőkörlet parancsnokaitól az al védőkör let parancsnokaihoz a vonalas összeköttetés kiépítése befejezést nyert. Szeptember 14. Az éj folyamán semmi különös esemény nem történt. Az ellenség a déli védőkörletet szórványosan lőtte, sebesülés nem történt. Az ellenséges légitevékenység éjjel igen élénk volt. A lovas tüzérosztály megfigyelője 18 órakor jelentette, hogy 9 orosz foglyot ejtett. Kihallgatásuk alkalmával jelentették, hogy az éj folyamán kb. 50-en jöttek át tisztek parancsnoksága alatt. Ok az első alkalommal megszöktek. A csoportparancsnokság azonnal egy szakaszt rendelt előre, hogy a foglyok vallomása alapján megjelölt átkelési helyet tüzetesen kutassák át. 22.30-kor jelentette a déli védőkörlet parancsnoka, hogy ellenséges részek átkeltek a Dnyeperen és lerohanták a parton lévő őrséget, majd nyugati irányban eltűntek. A védőkörlet parancsnoka a rendelkezésére álló tartalékot bevetette az ellenség megsemmisítésére. A harc során egy huszár megsebesült. Szeptember 15. Éjjel 2 órakor az északi védőkörlet parancsnoka jelentette, hogy Buttykay Béla főhadnagy védőkörletébe kb. 50 főből álló orosz egység a tábori őrsöt lerohanta. Kézigránátdobás után átrohant az őrsön és nyugati irányban Simon László (1910. ápr. 6. - 1945. jan. 6.) vezérkari százados, majd őrnagy. 1941-ben a lovasdandár, 1944-45-ben a lovashadosztály, majd az 1. tábori pót huszárhadosztály vezérkari főnöke. Öngyilkos lett 1945. január 6-án. 77