Nyíregyházi huszárok hadinaplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 35. Nyíregyháza, 1993)
Az 1. gépkocsizó dandár a mai nap Ijazovata magasságáig jutott előre. Tőle északra a 101. német hadosztály éleivel Jemliovka észak és Naltvainkánál, míg zömével Szolovanedzk nyugaton áll. Mindhárom seregtest augusztus 2-án keletnek tör előre is így láthatólag az 1. gépkocsizó dandár északi szárnya és a 101. német hadosztály déli szárnya között hézag fog keletkezni. Az 1. lovasdandár feladata, hogy egyrészt a keletkező hézagban a két seregtest belső szárnyát biztosítsa és esetleges ellenséges kitöréseket ez irányban megakadályozzon, másrészt a Bug vonal megfigyelése mellett, esetleges ellenséges átkelési kísérleteket megakadályozzon. Eltérőleg a kiadott eredeti menetcéltól az ezrednek nem Szavaljev területét kellett elérnie, hanem Ljuscsnevatát, melyet a leggyorsabb ütemben kellett kézbevenni. Ljuscsnevata területének biztosítására az ezredtől Fatsar József százados parancsnoksága alatt 8 órakor a 4/3. megerősített lovasszázad (4/3. lovasszázad, 2 géppuska, 2 páncéltörő ágyú) előreküldetett mint felderítő osztag, azon feladattal, hogy a Bug keleti partján előretörve a fent említett községet vegye birtokába. A felderítő osztag Csemirpol nyugat elérésekor ellenséges aknavető és tüzérségi tüzet kapott, minek következtében észak felé kitérve folytatta menetét. A felderítő osztagtól 18 órakor beérkezett jelentés szerint Mihajlovka (Bug mentén) keleti szegélyének elérésekor újból igen erős géppuska, aknavető és tüzérségi tüzet kapott. A felderítő osztag előosztagát érte a tűzrajtaütés, minek következtében 8 ló elhullott, de a legénység közül - kisebb sérülésektől eltekintve - veszteség nem volt. Aknaszilánktól 30 könyü sebesültje volt. A felderítő osztag a Búgtól északkeletre kitérve folytatta menetét. Az ezred a Búgon való átkelése után a folyó keleti partján haladt egészen Csemirpolig, ahol vitéz Vattay Antal vezérőrnagy urat, a lovasdandár parancsnokát találta, akitől az ezredparancsnok azt a szóbeli parancsot kapta, hogy az előtte haladó 3. huszárezred a községet északkeletnek megkerülve igyekezzen a Bug mentén előretörni, az ezred pedig az előtte lévő községet harcjárőrökkel kutassa át. A helyzet jelen esetben a következő volt: a Búgtól délnyugatra eső területen a román lovasságnak kellett volna előretörni a lovasdandárral párhuzamosan, de a román lovashadosztály ismeretlen okokból lemaradt és a lovasdandár parancsnokának az volt a benyomása, hogy a Búgtól északnyugatra, helyesebben nyugatra eső területen román csapatok nyomulnak előre. Pedig ezen a területen a Bug túlsó oldalán orosz csapatok voltak és azok lőtték aknavetővel Csemirpol községet. A kirendelt harcjárőrök vágtában áthaladtak a községen és megállapították, hogy a község az ellenség által nincs megszállva. Erre a lovasdandár-párancsnokság elrendelte, hogy az ezred folytassa menetét az eredeti parancs szerint. Az ezred már a késő délutáni órákban folytatta menetét. Alig hagyta el zömével Csemirpolt, a Bug nyugati partjáról az előnyomuló ezredet közepes tüzérség kezdte lőni. Az ezred az eredeti irány betartása mellett kissé keletre kitérve, megközelítéshez tagozódva a Bug mentén folytatta menetét. Az ezred vágtában pillanatok alatt tagozódott és olyan példaszerű fegyelmezettségben hajtotta végre az ellenséges oldalozó tűzben való menetét, hogy ez iskolapéldája volt az ellenséges tűzterhes területen való áthatolásnak. 49