Riczu Zoltán: Zsidó épületek és emlékek Nyíregyházán. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 34. Nyíregyháza, 1992)
Ennek terveit, statikai számításait Raab Dezső (Bp. VIII. Gyulai Pál u. 16.) készítette. Raab Dezső okleveles mérnök, építőmester és vasbetontervező is volt egyben. A telekkönyvi hivataltól másolatot kértek, mely bizonyította a telek és a rajta lévő épületek tulajdonjogát. Eszerint a 2555/1. helyrajzi számon lévő 224 négyszögöl, melyen imaház, lakóház és udvar van, a hitközség tulajdona, mivel 1889. szeptember 24-én megvették azt. Ugyanígy került birtokukba vásárlás utján a 2555/2 helyrajzi számon lévő 46 négyszögöl 1904. január 14-én. 11 Elkészült a mérnöki szakvélemény a zsinagóga építéséről és az imaház, valamint a lakóház lebontásáról 1923. február 21-én. Megállapította, hogy a bemutatott tervek az építkezési szabályrendelet idevonatkozó szakaszainak megfelelnek és speciális előírásokat is tartalmazott. A mérnöki szakvélemény elkészülte után ült össze a Magánépítkezési Bizottság még ugyanazon a napon, s véleményezte az ügyet. A Magánépítkezési Bizottság elnöke Bencs Kálmán polgármester, az ügy előadója a városi főmérnök volt. Az ülésen a hitközséget Spitzer Izidor hitközségi jegyző és Prutz Fülöp képviselték. Megállapították az építkezés során a hitközség tulajdonába kerülő 1,6 négyszögöl négyzetméterenkénti árát 10000 koronában. Ezért összesen 16000 koronát kellett a hitközségnek fizetnie' Meghatározták az építési díjat, mely a földszinti és az emeleti 768 négyzetméterért egyaránt 3072 korona lett. összesen tehát 6144 koronát kellett befizetniük a város pénztárába. Felszámítottak közterület használati díjat 296 korona értékben, a használatbavételi engedély díja pedig 1538 korona lett, ezeket az összegeket is a város pénztárába kellett befizetniük. Megszületett az előterjesztés véghatározatra. A következő feltételeket állapították meg: a lakóépület és az imaház lebontásához abban az esetben járulnak hozzá, ha az ott lakók elhelyezéséről a hitközség gondoskodik. A karzattartó vasbetongerenda próbaterhelését a befejezés után négy héttel el kell végezni a mérnöki hivatal közreműködésével. (A körültekintő és óvatos eljárás annak köszönhető, hogy ez az anyag és építési mód még meglehetősen új, tehát gondos vizsgálatot igényel.) A lebontandó épületekről utólag tervet kellett bemutatni a mérnöki hivatalnak, az építőanyag nem foglalhatott el 3 méternél szélesebb részt az úttestből, mert különben akadályozta volna a forgalmat — az egész úttest 5 m széles volt —; az építésért felelős személy nevét be kellett jelenteni az építkezés megkezdése előtt. Az engedély egy évig volt érvényes. A polgármester utasította a gazdasági intézőt, hogy ellenőrizze az 1,6 négyszögöl árának befizetését, valamint figyelmeztette az építtetőt a szabályrendeletek betartására. Ellenkező esetben 2000 korona büntetést helyezett kilátásba, illetve az esetleges bontás költségének a terheit a hitközségre hárította. Rendelkezett az 1538 korona használatbavételi díjról — helybenhagyólag. A tanács a Magánépítkezési Bizottságjelentését elfogadva 1923. március 5-én kiadta a véghatározatot az építkezés engedélyezéséről. 15 Februárban meghirdették az építkezés pályázatát. 16 10 ) SzSzBML. V. B. 186. IV. kútfő, 26/1923. a.sz. 03384/1923. i.sz. n )Lásd 10. jegyzet 12 ) SzSzBML. V. B. 186. IV. kútfő, 26/1923. a.sz. 31/1923. i.sz. ) Az összeg megítéléséhez tudnunk kell, hogy ekkor infláció sújtotta az országot, 1923. áprilisában a mezőgazdasági munkások napi keresete 500-600 korona volt és „rendkívül elégedetlenek a csekély bérek miatt is". (Mészáros 1973. 103. p.) A stabilizációt külföldi kölcsönnel sikerült megvalósítani 1924 júniusában. Ekkor egy angol font = 346000 papírkorona, 1 aranykorona = 17000 papírkorona. (Nagy 1986. 210. p.) A pengőt 1925-ben vezették be (az átváltásra csak 1927-től került sor), ekkor egy pengő • 12500 korona. Magyarország történeti kronológiája 3. köt 1848-1944. 1982. 898. p. Az 1927-es átváltáskor 1 aranykorona = 1,6 pengő. (Nagy 1986. 210. p.) 14 ) Lásd 12. jegyzet 15 )Lásd 12. jegyzet 1G ) Nyírvidék, 1923. február 25. 3. p. 80
