Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

Vót egy király, akinek nagyon szíp jánya vót. Hát, aszmonta az apjának: - Apukám! Mondd meg mán, mir kacag az egyik szemed,a másik meg mindig sír? - kérdte az apjátúl. - Hát, ídes jányom, neked mán megmondom. Hetedhétországot bejártam, nálIádnál szebbet nem láttam! A zegyik szemem azir kacag. A másik pedig azir sír, hogy vót nekem egy szípen szólló pel likam madaram, oszt azt sirassa! Ellopták tullem. Z olyan madár vót, hogyha egy hatvanéves ember hallotta a zíneket, mingyán harmincéves lett belőlle! Úgy megfijatalodott. - Bion. Hát oszt, asz siratta az egyik szeme. - Akki azt nékem előkerítené, kedves jányom, annak adnálak fírhe! Meghallotta a kukta. (Szakács mellett vót valami vízhordó. ) Annak vót egy rígi lúkantára. Oszt kiment a szemétdombra: fó'dhövágta, rögtön egy paripa termett oda! Felpattant a hátára, szt elvágtatott, keresni a madarat. Ment, mendegélt. Ráakadt egy kunyhóra egy erdó'szílin. Kibűtt belólle egy százéves öregasszon. - Jó napot, öreganyám! - szólt a fijú. Kor a vínasszom meg: - Aggyonisten, fi jam! De jól jártál, hogy öreganyádnak szólítottál! Hát mos mondd el, hogy mi járatba vagy? - Hát elveszett a királynak egy szípen szólló pellikám madara, azt keresem! - Hénnye, fijam! Hallottam máh hirit, de nem tuom, hogy hun lehet. - (Egye meg a fene!) - Hanem én is százéves vagyok, de van nekem egy néném, am mán kétszáz éves. Hátha többet tud! Eridj ezen az ösvényen, egyenesen odazet! Meg fogod tanálni. (Ki se tudná kerülni!) Annak is úgy köszönt, mint emennek, csakhogy mindenkit anyámnak szólított. Hát osztán, mondja neki: 74