Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

- Gyerünk csak, oszt kirjük meg a kastílly urát, engedje meg, hogy pihennyünk egy kicsit. Senkit,egy lelket se tanáltak abba az irtózatos kastélyba. Istálló is vót, gyönyörű, de jószág nem. Egy szökőkút, ami örökké folyt beló'lle egy medencébe. Meg annyi virág, meg olyan, hogy ha ja mijénket százszor nemesítenék, még akkor se lenne olyan szíp, mint a vót. Hát oszt Faírtó megkóstolta azt a vizet, oszt a legfinomabb bor vót! Kezével vett a markába. Aszongya, hogyha újbűl nem folyt vóna bele, hát kiitta vóna a mi három három utasunk, úgy nekidűltek. (Szerettík a bort, jobban, mint én. )Bementek oszt a kastíllyba a házigazdát keresni, de nem leltek senkit, hogy engedelmet kírnek tú'lle. Okos emberek vótak azok! Megkerestík a konyhát, oszt betanyáztak abba, hogy nem tanáltak senkit. Nem vót ott egy lílek se! Hozzákezdtek fó'zni. De vót a zudvaron egy kis harang. (Megájjunk csak!) Kettó' kiment vadászni. Megmondta neki Mackó Feri, hogyha kíszen lesz a zítel, húzza meg a harangot. Uk meg gyönnek hazafele. De nem szólt a harang, lelkem! Várják, oszt nem szólt. Hát mos mennyünk vissza a kis törpéhe! Mán sercegett a serpenyőbe a fácánpecsenye,meg a levesnek a zillata terjedt szíjjel, hát azon veszi észre, hogy egy rettenetes torzalak ott van a háta megett! Odafordul hozzá: - Hát te hunnét jöttél ide? - Áztat é kérdezhetném tetú'lled! R,odavaló eszköz vót,gye le a fene! Av vót a cseléd! De csak akkor látta valaki, ha ű akarta, hogy lássák, szt erővel neki vót azon, hogyha mán megfó'tt a leves, hát eszi meg. 62