Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

Erre egyszeribe megélénkült, szinte a verseny lázával kérdezte: - Oszt az enyím még nincs annyi? - Nincs. Akkor hirtelen elkezdett erősen gondolkodni. Kis idó' múlva megszólalt: - Annak pedig meg kell lenni! Már mondta is az újabb "haszontalan" állatmesét,amit előkotort emlékezetéből, s amit ő nem sokra becsült, mert ezeket csak "gyerekiknek " szokta mondani. Az igazi "haszontalan mesék"-nek tulajdonképpen ezeket tartotta. Harminc és negyven között sú'rú'n kérdezte: - Van mán annyi, mint amannak? Végre elértük a 40-et. Nagy megnyugvással vette tutudomásul és ezt közölte velem: - örülök, hogy elírtem azt az embert, hogy mondtam annyi mesét, most mán nyugodtan alszok. Másnap és a következő" napon összesen még 12-t mondott el, de ez már nem jelentett semmit a számára, csak addig volt izgalmas, míg "alul" volt. Nem akart különb ember lenni, mint a másik, de alábbvaló se! 5. A mesemondó hitvilága Már említettem, hogy mesemondónk az öntudatos református voltát nemcsak büszkén,hanem hitébe belegyökeresedve vallja. Mint mondotta: "Én református ember vagyok, de ha valaki mondaná, legyek katolikus, nincs most pízem, de adnék neki, mer én semmi más nemleszek, mint református!" Mindezt szükse'gesnek tartottam megjegyezni, hogy megértsük :hogy miért olvastatott fel Görbedi István oly sokszor gyermekeivel és unokáival a bibliából.Talán ezért is 27