Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

dozásir. Az oszt olyan asszony vót,még a hűslevest se ette.Aszónta:"Disznónak való!" így oszt bánatomba en se ettem, mer attűl filtern, megmírgez. Megtudta, hogy hosszúi létű fajták vagyunk. Idesanyám is nyócvannyóc éves korába halt meg. Mi lesz vél le,ha még tizenhét évig kell gondozni? Osz mán majcsak ott vagyunk, mer tizennégy éve vagyok Zsuzsi jányomnál. Nem azir nem ett a, hogy nem szerette, hanem azir, hátha szólnék neki egy rossz szót. Csakhogy én nem szóltam,mer a kócijóba az is benne vót: hotyha én zavarom el, akkor meg kell fizetni a nígyszáz pengó't, de ha magáttil min el, akkor nem! Azir nem szóltam én neki egy szót se, hátha magátűl menne el. Úgy is lett! Mikor raktuk a húmmiját a szekérre, aszmondom neki: - Köszönöm mán, ammír gondomat viselte! Aszongya: - Csak esz ne mondja mán legalább, nehogy elkezdjük a rivást! Akkor oszt hazavittik Dadára. Nem kellett megfizetni a nígyszáz pengó't! így beon! Mer mikor a zelsö felesigemmel összekerültünk, nem nem vót semmink, oszt mégis jó vót, mer vót szeretet és fijatal eró"! Emitt meg mán minden vót, csak an nem, amrni a zelsőbe a zíletet adta. Nem is írt a semmit! Azúta oszt itt vagyok Zsuzsi jányomnál... Haragszik, ha mesélek. Nem szereti. Kiegészítésként szabad lesz elmondanom, hozzáfűznöm Görbedi István mesemondó önéletrajzához azt is,hogy az élet értelmét mindenkor a szeretetben látta. A szeretet volt az,ami minden akadályt legyó'zött életében,amely lendítő ereje voltj akárcsak mesehó'seinek, s amelynek segít22