Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

Hat osztán, de ügyes fattyü vöt. Hát fijatal vót. A török szultán kiválasztotta a többi közzűl. Vöt egy öreganyja, ahho küdte inasnak, gondviselőnek, szóval. Jő is vöt mán ott dóga. De eccer mégis csak megnőtt az öregasszon. Eljött néki. Rítt is mingyán. Elkezdett sirni. De nem az öregasszont siratta, hanem ű magát, hogy mi lesz vele? Vittík kifele, mindig rítt! A szultán meg szemmeltartotta, hogy a katona mindig rí. - Hogy sajnálja az ű anyját ez a katona! - Na, meg is hálálom neki! - azt mondta magába. Mikor oszt el vót temetve, behitta magáho: - Láttam fijam, hogy hűsiges vótál az anyámho, hát most megemberellek tíged. Hazaeresztelek Magyarországba,a hazádba! Adok neked tanácsot: - A járt utat el ne hadd a járatlanírf Az esteli haragot mindig hónapra hadd! Ha este megharagszol, mindig másnap vígezd el! De jazt is megmondom neked, hogy: Magad nekűl a felesígedet mulatságba ne bocsásd! Hát osztán még azt is megmondom neked, hogy: A magad jószágát más kézire ne bízd! Ez így ment. Akkor hazairt. De még adott neki egy fegyvert is, hogy minden esztendőbe egy embert agyonlűhet, aki neki vit! Ógy bion.Nahát oszt ez így van. Más faluba való vőt az asszony.Eccer csak gyön az izenet, hogy: Mennyének haza, mer az asszon jántestvére: firhement. Dolog is van, meg lakodalom lesz! * * * Hát oszt, elfelejtettem mondani, hogy két fija vót.Azok meg kollégijumba vőtak, osz hazamentek vakácijőra,osz csókolták az anyjokat. Az ember meg be akart lüni. Asz tudta, hogy k...a a felesíge. De joszt mondta a szultán, 114