Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

szongya: - Püföld csak a másikba, ott gyön ki a hörcsög! Én oszt döfködtem. Mondom: - Híjába döfködöm, nem visít e! - Fordítsd meg a bot döfővígit, úgy döföld! Kihúzom a botot, hát csupa "pocsík" vöt. A gazda belecsinált a jukba, én meg ma.jnem megmarkoltam. Vacsoránál kérdeztík a többijek, hogy: - Pista fijam, mi törtínt? - Nem mondom, mert együnk. - Annyi eszem vöt,hogy evísnél nem mondom. Na. majd a vacsora után leültem a patkára. Mondom oszt. Kacagták, hogy bolonddá tesznek. HATOSZT megtanultam vóna én olvasni is nagykoromba, merhogy gyerekkoromba nem jártam eskolába. A szomszídunkba lakott egy kántor. Egy kis ílelemír megtanított vóna. Csakhogy én mindig P. Z.-t figyeltem. 48-as függetlensígi vót ez a P. Z. - Én meg ah helyt,hogy olvasni tanútam vóna, mindig mentem hallgatni,hogy mit olvasnak az újságbúi P. Z.-rúl. Csakhát nem lett abbul semmi, mer a vígin öszszevesztek. TIZENNÍGY éves koromba idesanyám hazavitt. Elküdütt egy felesgazdáho, D. A.-ho. El is mentem, vesztemre.Rossz hej.iem vót itt. Annyit keMett dógozni.még a lípem is beledagadt. Nappal vigéztük a paraszti munkát, mikor mit, íccaka meg - májustűi Szemmihálynapig - a lovakat őriztem. Ott aludtam kinn a gyepen,meg a tallon.Ha megtörtént,hogy elszunnyadtam, oszt tilosba mentek a lovak, harminc krajcárt lefogtak a bírembül. Akkor kezdtünk dógozni, mikor a nap meg fel se gyött. Eccer olyan hejjen dógoztunk, ahun vót egy darab la10