Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)
teltek el. Erdő volt bőven, senki sem takarékoskodott a fával. November 14-én br. Hauer Lipót altábornagy lovashadtest-parancsnok megszemlélte a védőkörleteket, s a látottakról elismerően nyilatkozott. Az 5-ösök védőkörlete ekkor már valóban mintaszerű is volt, mert mind az elő- mind a főállás előtt háromszoros drótakadály húzódott, s a szomszédokhoz vezető összekötő dorongutak is elkészültek. Az év utolsó napjaiban ismét pótlás érkezett az ezredhez. A csukaszürkében bevonult legénység kiképzett lovasokból állt, de lovak nélkül érkeztek. A pótlással az 5. ezred karabélylétszáma háromszázhetvenkettőre emelkedett. Itt érte a huszárokat az első nagy átszervezés is, melynek eredményeként a huszárezredekben a lovak számát 600-ra csökkentették, négy 150 fős lovasszázadban. A fennmaradt két század huszárjaiból ezredenként gyalogos lövészosztályt alakítottak, s ez is és az ezred is külön géppuskás osztagot kapott. Ugyanekkor látták el a huszárokat az új tábori szürke ruházattal. 66 ^A mocsarakban találta az ezredet 1916 nyarán az orosz Bruszilov-offenzíva is; a hétnapos harcban különösen kitüntették magukat a 3-as és 5-ös honvédhuszárok, akik a legerősebb rohamokat fogták fel. Tőlük délre a lengyellégió viaskodott az oroszokkal, kiknek állásait végülis július 6-án délután áttörték, s erős orosz gyalogság és vágtázó lovasság tört előre és kanyarodott be az 5. huszárezred oldalába, később pedig a hátába. A három irányból jövő támadást már nem tudták feltartóztatni, s az utolsó pillanatig hősiesen harcoló ezred parancsnokával együtt fogságba esett. 67 A több mint ezerfős legénységből nyolcan hősi halált haltak^ harmincketten megsebesültek s a későbbi létszámkimutatás 1077 eltűntet jelentett. Közülük július 10-éig csak 70-en jelentkeztek. Hamarosan megkezdődött az újjászervezés Baintner Ernő alezredes parancsnokságával, s amikor az ezredet július 23-ával Marosvásárhely és Szászrégen környékére szállították, számítva a román hadüzenetre és betörésre, az élelmezési létszámban már 19 tiszt, 662 huszár és 991 ló szerepelt, s az utánpótlás folyamatosan érkezett. Az ezredet Marosszentgyörgyön és Nagyernyén szállásolták el. Augusztus végére ismét hadilétszámon volt a négy lovas és a két lövészszázad. 1916. szeptember 11-én Vargyas Andor százados a nagyezüst vitézségi éremre felterjesztett 6 huszárral Kirlibabara ment, ahol a trónörökös, Károly főherceg Bock János és Szűcs Sándor tizedeseknek, Kovács Ferenc , Szakács András , Kálli Sándor és Madarász István huszároknak személyesen tűzte a mellére a jól megérdemelt kitüntetést. 68 Közben az ezred Dorna- Watrától a hármas határig tartó román határszakaszt szállta meg, majd az osztrák-magyar 1. hadsereg előnyomulásakor több jelentékeny hegygerincet foglalt el. Októbertől kisebb csetepatéktól eltekintve a román fronton nyugalom uralkodott, s hadiesemények csak 1917 nyarán élénkültek meg, amikor a 11. lovashadosztály Bukovinán át Galíciáig üldözte az oroszokat. Közben megtörtént az újabb nagy átszervezés. Mivel a lovasság már úgyis csak lóról szállva harcolt, a huszárezredeket két félezredre osztották, mindkettőben 4-4 puskás és l-l géppuskásszázaddal. Az ezred ezenkívül kapott még aknavetőket, gyalogsági ágyúkat, gránátvetőket és gázálarcot. 39