Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)

Az orosz tüzérek érzik, látják, hogy ezt a rohamot föltartani nem lehet; beszüntetik a tüzet és legalább az ágyukat akarják megmenteni; előre hamar a vezetéklovakat! Addig pedig, amíg befogatolnak, előrerohannak a fedezet ulánusai és dragonyosai. Csakhogy egy perccel azután, hogy a huszárkard először hányt szikrát az orosz pikán vagy összecsókolódzott a muszka acéllal, le van tiporva, taposva, levágva a lovasság... Ki veszi azt ilyenkor észre, hogy itt^-is ott is a levegőbe dobja egy-két kis huszár a két karját, tágra nyitott szájában az utolsó megfagyott sikoltással; kidűlő szemében utoljára tükrözik élve az ég, aztán véres hab dől ki a száján, meginog a nyeregben és lassan lefordul? - Senki!... A zivatar odaért, a forgószél lezúdult, a mennykő lecsapott, a huszárok ott vannak már a lövegek között... Elől vágtatnak az osztályok vezetői, Virányi alezredes már sebet kapott, de helyét nem engedi, Czimmer őrnagy a véres kardjával mutatja az utat. Messze elől, a századok előtt a kapitányok; mellettük hűséges trombitásaik, őrmestereik - a rettegett orosz pikától már nem fél senki: annak, meg a kozák hírnévnek az esttel együtt alkonyodik! egy vágás félreüti, s a következő percben fölemelkedik a nyergében a huszár és éktelen káromkodás közt csap le a nehéz acél... Hatan fogják körül Serédy kapitányt, egyet levág, egyet lelő, de egyik karja átlőve, másik keze elvágva, tele pikaszúrásokkal, védtelenül állana; de mire leesnék a lóról, huszárjainak kardja veszi körül, az ellenség nem fér hozzá többé! Egymásután sebesülnek meg az ádáz viaskodásban Máriássy , Kovács István főhadnagyok, Szentiványi zászlós. Daday önkéntes teljesen összevágva viaskodik, amíg egy lövést kap és haldokolva esik le a lóról... Amig a dombon a tüzérséget, addig a domb alján a géppuskákat, a mai háború legfélelmesebb fegyverét, rohamozták egy szakasz huszárral Maczky és Serly főhadnagyok. Ez a biztos halál; ez ellen csak egy orvosság lehet: a villám gyorsasága. Egy perc alatt ott vannak a huszárok; repül utánuk a mente, előttük jár a kinyújtott kardacél, aki kibukott a nyeregből, azt még el is tapossák a lovak... Es amikor az ellenség eltisztul, a huszárok, mint a gyerekek, kezdik kergetni a szertefutott, gazdájuk vesztett orosz lovakat. Igaz, hogy gyönyörű, szögsárga lovaik voltak az orosz dragonyosoknak; Hegedűs ezredes is beszélte, hogy alig bírt az embereivel, mert amikor kijöttek az erdőből, mind csak kozák lovakat akartak fogdosni. És ekkor „hátrafelé gyülekező"-t fújnak a jobb szárnyon. Hogy ki fúvatta ezt a jelet, nem tudódott ki soha. A huszárok megfordulnak, kezdenek visszafelé szállingózni. Észreveszi ezt az orosz dragonyosok addig érintetlen másfél százada és hátulról rájuk tör. Alig lehet visszafordítani az osztályt. Rettenetes verekedés támadt újra, itt veszítettük tán a legtöbb halottat, de a rohamozó dragonyosok közül is csak kevés menekült el élve. Önfeláldozásuk azonban helyes volt és eredményes, mert amíg elfoglalták a huszárokat, addig a hátul hagyott ágyúkat megmentették és elvitték az oroszok. De a géppuskák fölkoszorúzva kerültek Lembergbe. A roham lezajlott, elszállt a mámor, beállt az éj s csak a sebesültek jajgatása maradt meg a mezőn. Ellátásuk nyomorúságos volt; ott nem volt, aki őket bekösse más, mint az áldott lelkű Görgey Miklós kapitány, akinek Bujanövics önkéntes asszisztált, nagy részük 37