Szabó Sarolta: Céhek Szabolcs vármegyében. (Jósa András Múzeum Kiadványai 30. Nyíregyháza, 1993)

Összegzés

egyetlen elérhető kiváltságot biztosító szervezeti forma a vegyes céh volt. Szabolcs megye iparosai számát tekintve jóval elmaradt az országos átlagtól,önmagához képest azonban sokat fejlődött. 1720-ban mindössze 83 iparost, 97 kereskedőt, 5 molnárt találtak a megyében. 150 év alatt az iparosok száma több mint 16-szorosára emelkedett. 1828-ban Nyíregyháza a megye kiemelkedő kézműipari központja, a mezővárosok összességében nem működött annyi iparos, mint éppen itt. Ez azért is figyelemreméltó, mert Nagykálló, mint megyeszékhely a kézműiparosok számát tekintve nem volt vetélytársa Nyíregyházának. Nagykálló, Nyírbátor, Kisvárda közel azonos nagyságrendű termelést felmutató alközpontok voltak.1828 és 1868 között a specializáció minden iparral rendelkező településen jelentősen nőtt, Nyíregyháza mellett Nyírbátor és Kisvárda mutatta a legdinamikusabb növekedést. Szembeötlő, hogy a XIX.század első évtizedeiben csak a nagyon hagyományos fogyasztóipar képviselőit találjuk: csizmadia, kovács, szabó, stb.,míg a század közepétől gyarapodnak a városias életmódra utaló szakmák: órás, könyvkötő, ötvös, műszerész, stb. A céhes mesterek hagyományaikhoz híven és az 1813. évi XXXIII. céhszabályra hivatkozva ragaszkodtak ahhoz, hogy készítményeiket saját maguk értékesítsék. Ezt két módon tehették: országos és heti vásárokon árusították termékeiket, vagy saját rnaguk költségén épített árusító színben. Szabolcs megyében 1864-ben 24 vásáros helyet jegyeztek fel. Nagy részükben csak országos vásárt tartottak, de Új fehértón hétfőn, Nagykállóban pénteken, Nyírbátorban,Kis várdán csütörtökön heti vásár is volt.