Szabó Sarolta: Céhek Szabolcs vármegyében. (Jósa András Múzeum Kiadványai 30. Nyíregyháza, 1993)

V. A céhek belső élete és működése

A mesterré válásnak csak egyik feltétele volt a vándorlás. A városi polgárjogon illetve a földesúrtól szerzett letelepedési engedélyen kívül legfontosabb a mesterremek elkészítése volt; ezzel a jelölt bizonyította, hogy magas fokon ismeri szakmáját és munkájával kiérdemli a mesteri címet. A vándorlásból visszatért legény remekelési szándékát a céhmesternél jelentette be, akinek egyúttal bemutatta a tanulólevelét, vándorkönyvét, keresztlevelét és a helybéli tanácstól kapott polgárságának bizonyítékát is. Ezután a céh mesteresztendöre bocsátotta a jelöltet, aki ez ído alatt felkészült a remeklésre. Minden céh a saját szakmájának egy-egy jellegzetes termékét szabta meg mesterremekül.A nagykállói csizmadiák három remek készítését írták elö: egy száras csizmát egyetlen varrással,sima és egyenes sarokkal, egy ún. gyulai papucsot, és solyát (török eredetű cipó). 154 A nyíregyházi szűcsöknél egy ködmönt kellett készíteni . Bizonyos időközönként sor került a remekek megváltoztatására, ahogy változott a divat, ill. emelkedtek a nyersanyagárak.Ez figyelhető meg a nyíregyházi szűcsöknél is, ahol 1818 és 1850 között háromszor történt módosítás a remekeknél. 155 A remekmunkát a legénynek egyedül kellett elvégeznie a legjobb anyagból, saját költségén, szigorú ellenőrzés mellett. Sem mester, sem legény nem segíthetett a remekkészítésnél; erre szigorúan ügyeltek a látómesterek. Őket a céh rendelte ki a remekkészítés ellenőrzésére. A remek elkészülte után, - ha az megfelelt a kívánalmaknak -, a legényt felvették a mesterek sorába. A felvételnél mestertaksát kellett fizetnie a 154. SzSzMLt. IX. 5. A nagykállói csizmadia céh artikulusai 3. pont 155. KISS Lajos 1929. 37.