Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

természetesen attól, hogy mennyi volt a szilva. De a munkaerőtől is függött.Az aszalás általában férfimunka volt. De szükség volt ott az asszonyokra is. A gyenge aszalvány keveset ért. Sok mindenre kellett ügyelni. Hiba volt, ha nem volt rendesen kiválogatva a szilva. Hiba volt, ha nagyon kiment a mézgája, hiba volt, ha összerepedezett az aszalvány, a széjjelrepedt szilva minőségvesztes lett. Különösen a tüzelőtér felett kellett nagyon vigyázni. Amikor a berakás szép rendben megtörtént, a bejárati ajtót is betapasztották. Mivel ez az aszalóház mégis egy eléggé zárt építmény volt, nem volt kívánatos, hogy előre tüzet rakjanak. Vagy ha ezt mégis megtették, csak annyi tüzet csináltak, hogy a berakás ideje alatt a hő elviselhető legyen az ember számára. A 'koporsóalakú pléhkályhát letapasztották előre. Inkább azért volt kívánatos az előre való fűtés, hogy a kályhán a sár megszáradjon. Míg a berakás történt, addig a tüzelőkályha gőze is kiszállhatott. így mondjuk tehát, berakás előtt fellangyos!

tották ezt az aszalóházat. Tai— pán gondosabb helyeken az volt a szokás, hogy mindennap kibontották az ajtót és megnézték az aszalásra szánt gyümölcsöket. Ez külön munkával járt, de megérte. Túl nagy tüzet nem raktak. Különben is a tüzelőtél— ben. a kályha alá nagy ducskókkal tüzeltek. Itt ducskó mindig volt. Három erdeje volt Tarpának, ez a három erdő a Nagyerdő, a Tébi erdő és a kőriserdő körülvette a várost, így mindig voltak erdőmunkások is, akik a göböket, ducskókat fel sem dolgozták, hanem félredobták - mondván jó lesz majd aszaláshoz. Ezek a nagy ducskók és göbfák csendes,lassú tűzzel égtek, szépen aszalódtak tüzétől a szilvák. 54