Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

pálinkafőzést. Az aszalás A szilvafajták közül különösen a besztercei szilva nagyon alkalmas volt az aszalásra. Községünkben a nemtudom szilva mellett nagyban aszalták a beszterceit. Más szilvafajtákkal nem is igen foglalkoztak, vagy csak egészen kis mennyiségben. A tarpai gazdák azonban évszázadokon át — kezdetben primitiv eszközökkel aszaltak,— majd később, ahogy jövedelmezőbb lett, szilvásukba aszalóba— zat is építettek. Hamar rájöttek arra, hogy a szilva magas cukortai— talma folytán könnyen tartósítható. Ha kedvező volt az időjárás, meleg nyár és napsütéses ősz, a szilva már a fáján sokat veszített víztartalmából, már ott megkezdődött az aszalódása. Helyesen állapítja meg Mohácsy Mátyás: "A szilva termesztése és házi feldolgozása' című értékes könyvében, hogy ez adta a gondolatot a szilva legegyszerűbb tartósítási módjára, az aszalásra. "Aszalni annyit jelent, mint a gyümölcsből a víztartalmat elvonni olyan mértékben, hogy az romlás nélkül hosszabb ideig eltartható legyen. " Az aszalásnak különböző módjai voltak ismeretesek : 1. A legprimitívebb módja a napon való aszalás. Gyei— mekkorámban magam is láttam, hogy alacsonyépítésű gazdasági epületek cseréptetejére a háziasszonyok vékony pléh— darabokra és tepsikbe kirakták a szilvákat, almákat és körtéket. Hetekig a napon hagyták, naponta megkavarták és egy pár hét alatt teljesen megaszalódott. 49