Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

a gyermekágyas asszonynak. Azután, mikor rendben látta a dolgot, elment. Minden nap kétszer jött, reggel és este. Fürösztött, tisztát adott rá, úgy az anyára, mint a gyerekre. Amikor a gyereket megfürösztötte, a gyerek vizébe egy pelenkát beletett, megáztatta, kicsavarta és azzal a szülőanyának az arcát megtörülgette azért, hogy ne maradjon foltos az anya arca. Azt tartották, hogy csak igy tisztul meg, és igy lesz ismét szép fiatalasszony belőle. Ezelőtt régen nem voltak olyan ágyak, mint mostanában, hanem szalmazsák volt az ágyban, surgyé.és akkor a rendes L-t">a tiszta lepedőt tett az ágyra, illetve a szalmazsákra, a lepedővel jobbra-balra átfordította az anyát, megigazította a szalmazsákban a szalmát, hogy az anya nyugodtan tudjon pihenni. A bábajárás 8 napig tartott: ez kötelező volt. Mindenki hívott bábát, a legszegényebbek is. A bábát pálinkával, reggelivel illett megkínálni, délután pedig uzsonnával (kenyér, szalonna, sonka). A bábamesterség jövedelmező foglalkozás volt. Nem mindenki lehetett bába, hanem csak az, aki a bábaképzőintézetben kellő elméleti és gyakorlati oktatásban részesült. Hiteles adatok vannak arra, hogy a Tiszántúli Egyházkerületben a XVIII. század második felétől a bábákat az. egyházközségek (legalábbis a tehetősek) helységeikben alkalmazták. Papp József: 'Adalék a hites bábákról és compókról " című tanulmányában (Múzeumi Kurír 1975. 17. szám II. kötet. 7.) arról beszél, hogy a bábák egyházközségi alkalmaztatása tény. Hivatkozik Tóth Endre: 'A Tiszántúli Egyházkerület igazgatásának és az esperesi egyházlátogatásnak rendje 1762-ből" című. kézirat gyanánt megjelentetett 134