Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

benhagyását. "Presbitérium az. eladást helybenhagyja. A két öl kő ráadást csak akkor adjon. ha a kirakodásnál erre feltétlenül szükség lesz." lB99-ben ismét megkérdezi az akkori gondnok, hogy folytassa-e a bányaművelést? A lelkész előterjeszti, hogy a Jándi határban a Tiszapart erődítéséhez mintegy 330 öl kő kellene. "Felhívja presbitériumot, hogy nyilatkozzon arra nézve, belemegy-é az egyház ebbe a vállalkozásba? Presbitérium egyhangúlag azt ' határozza, hogy ezen vállalatba nem bocsátkozik, követ is a bányából csak úgy hajlandó adni bárkinek,- így a kincstárnak is -, ha vevő a követ a helyszínen átveszi, vagy a kifizetésre magát Írásban elkötelezi." 1900. Július 1. Hadai Károly felemlíti, hogy néhány ember új bányát nyitott a hegyért s a saját szükségletükre követ termelnek, őt kérték fel, hogy az egyháztól engedélyt nyerjen ki arra, hogy a követ - mivel nekik külön bejáratuk nincs - az egyház által készített lejárón hordhassák le. Tekintattel a kitermelt kő csekély mennyiségére presbitériom megengedi a kő lehordását a saját bányájából levezető úton, de megjegyzi,hogy a jövőben, ha a bányájukat mivelni akarják, külön lejáratról gon dosk odj

anak. 1901. május 19-én a kincstár az 50 öl kőből csak 17 ós fél ölet talált elsőrendű* minőségnek, a többi kő apró és ezért értéktelenebb. Ezt az egyház ölenként 1 koronával olcsóbban adja a kincstárnak. 1902. március 8-án az egyházgondnok jelenti, hogy a kőbányánál a földhordás nem egyenletesen történik, s intézkedést kér. 100