Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

Adva volt a „nagy vízi országút", a Tisza. A román és ruszin tutajosoknak egyik legnevezetesebb kikötőjük a szomszéd faluban, Tiszabercelen volt.

143 Itt a magyarok e furcsa mesterség fortélyait is kitanulhatták. A tutajjá ácsolt rönköket az Alföld fában szegény részéig úsztatták, majd jó haszonnal eladták. A Mária Terézia-féle urbárium után a fával való kereskedés feltételei megszigorodtak, de minden tiltó rendelkezés ellenére még a XIX. század elején is sokan foglalkoznak vele. „Minthogy pedig Felséges Koronás Királyné Asszonyunk sokrendbeli parancsolatával keményen parancsolja az erdők megóvását és urbarialiter is azok vágása erősen tilalmaztatik, a jobbágyot, ha ezen rendelést megszegnék, öl fát vagy akár minemű fát vágnának és a Tiszára rakván bocsájtanák is kereskedés végett, nem lévén Földes Úrtól passzusuk, Kenézlőnél meg fognak állíttatni és a vitt terhek el fog vétetődni, azon kívül pedig a földes uraság részire napi számmal fognak büntetni, vagy pálcával.

144 Ez a tiltó rendelkezés is bizonyítja, hogy a természetadta lehetőségek korlátlanul szabad hasznosítása a XIX. századra lassan megszűnik, és azok a tevékenységek is földesúri irányítás alá kerülnek, amelyek századokon keresztül éppen a feudális kötöttségek lazítására nyújtottak lehetőséget. Talán csak a vessző feldolgozása, hasznosítása képez kivételt, elsősorban azért, mert szinte mindenütt megtermett, és anyaga a belefektetett munka nélkül majdnem értéktelen volt. így a földesúr sokáig sem bérbeadni nem tudta, sem pedig valami más módon hasznosítani. Ezt bizonyítja, hogy Ibrányi Ferencnek még a XIX. század közepén is csak 10 pengőforint haszna volt a vesszőből évente.

145 Az árterületek füzesei többfajta, fonásra alkalmas vesszőt adtak. A legjobb, a legellenállóbb a „veresfic" volt. Ez a fajta nagyon hajlékony, fáját az ujjnyi vesszőtől a karvastagságig egyaránt tudták hasznosítani. A vesszőt október-november táján görbe késsel szedték, hazaszállítva osztályozták, válogatták. Az asszonyok, gyerekek tisztították, „irtották", lehúzták az esetleg rajta maradt leveleket, levágták a kis oldalhajtásokat, és egy részét a vesszőnek hántolták is. Ezek a fehér vesszők a kasok, kosarak díszítésére szolgáltak. A Tisza menti községek mindennapi életében a fűzfa feldolgozását, hasznosítását egészen a XX. század közepéig nyomon követhet72